„Nem sokat tudok a szerelemről, de azt tudom, hogy a szeretet megtalálásának egyetlen módja az, ha nem keressük” – öntötte ki a szívét az Unwritten nevű portálon Sarah.
Gimnáziumban sosem randiztam senkivel, pedig nem mondhatnám azt, hogy az emberek nem kedveltek. A főiskolát már úgy képzeltem, mint a végtelen lehetőségek tárházát, ahol más dolgom sem lesz, mint a számtalan udvarló közül kiválasztani a legjobbat, azt, aki a leginkább passzol hozzám. Aztán gyorsan rá kellett jönnöm, hogy ez nem fog megtörténni. Bár vártam, senki sem kopogtatott a kollégiumi szoba ajtaján, hogy randira hívjon. Nem értettem, mi a baj velem.
19 éves voltam, amikor már tényleg azt gondoltam, hogy valami komoly gond van velem, mert még sosem volt barátom. Az időm nagy részét ennek megfelelően az töltötte ki, hogy tanultam, vagy a hálóteremben ültem és a romantikus sorozatokat néztem, miközben a sírás kerülgetett. Sokat tűnődtem azon, miért nem kedvelek senkit, miért nem érzem azt a bizonyos pluszt senkinél. Idővel már kezdtem gyűlölni magamat emiatt. Azt hittem, hogy én vagyok a probléma.
Kétségbeesetten, görcsösen akartam, hogy végre jöjjön valaki, aki kirángat ebből a gödörből és visszaállítja a hitem a szerelemben.
Ha bezárkózom, akkor hiába vesznek észre mások
Sok idő kellett, hogy legyőzzem a szorongásomat és rájöjjek, hol rontottam el. Meg kellett értenem, hogy senki sem szerethet engem, hiszen senki sem ismer. És ugyanígy, én sem kedvelhetek senkit, ha nem is engedem közel magamhoz. Be kellett látnom, hogy szó szerint hónapokig, évekig bujkáltam a világ elől, miközben azon keseregtem, hogy miért nem talál meg a szerelem.
Úgy döntöttem, hogy ezen változtatok és elkezdek végre láthatóvá válni, nekilátok randizni. Azt gondoltam, ha többé nem bújok el, hanem majd aktívan keresem a szerelmet, akkor én is biztosan megtalálom. Ez logikus döntésnek tűnt és végül is az volt, de mégsem működött.
Sok randin voltam, miközben kerestem a szerelmet, de továbbra sem éreztem semmit. Nem állítom, hogy mindegyik találka rossz volt, de még mindig nem tudtam, mit kell tapasztalnom, fogalmam sem volt róla, milyen a szerelem. Megint csak visszakanyarodtam oda, hogy én vagyok a probléma.
Aztán mikor ebből már nagyon elegem lett, akkor úgy döntöttem, hogy tartok egy kis szünetet és nem törődöm azzal, hogy találjak valakit.
Elkezdem élni az életemet, azt csinálni, amit szeretek és kész. Már-már elfogadtam, hogy én szerelem nélkül élem le az életemet. Nem én leszek az első – gondoltam.
Egy új élet küszöbén
Rendszeresen edzőterembe jártam, a tanulmányaimra koncentráltam, jól fizető munkát szereztem és építgettem a jövőmet. Idővel kellő önbizalomra tettem szert és nem aggódtam, hogy ki lesz majd mellettem, mert rájöttem, ha csak magam vagyok, az is több mint elég. Jó lenne egy társ, de vannak barátaim, jó fejek a kollégáim, támogat a családom és imádnivaló a kutyám. Mit is kívánhatnék meg? Elégedett voltam az életemmel, és nyitott voltam minden újdonságra, kihívásra, ami az utamba került – és ez boldoggá tett.
Egy nap úgy döntöttem, hogy üzenetet küldök az egyik haveromnak a Facebookon. Volt egy vicces kommentje, de nem akartam nyilvánosan megdicsérni, meg egyébként is kíváncsi voltam, mi van vele, mert már régen beszéltünk. Ebből az lett, hogy négy órán keresztül csevegtünk – és valójában azóta sem hagytuk abba a beszélgetést.
Mikor lekerült a napirendemről, hogy megtaláljam a szerelmet, akkor indultam el a jó úton.
Nem számítottam arra, hogy beleszeretek az egyik barátomba, nem ilyen szándékkal írtam rá, még csak nem is kerestem aktívan. Ez az egész csak úgy, teljesen spontán megtörtént.
Hogy mit tanultam ebből?
Azt gondolom, csak élnünk kell az életünket, csinálni, amit szeretünk és bármennyire sablonos, de meg kell próbálnunk megtalálni önmagunkat. A többi akkor fog jönni, amikor jönnie kell. Én azt tapasztaltam, az élet hajlamos arra, hogy pontosan úgy működjön, ahogyan kellene. Semmi értelme stresszelni, magunkban, másokban, vagy éppen a körülményekben keresni a hibát. Nincs idő, mikor meg kell találnunk a nagy Őt. Nincs jó módszer arra, hogy keressük a szerelmet, mert akkor fog jönni, amikor tényleg készen állunk.