Még agyvérzést kap, tata! – köptek a bácsi lába elé

A hatalmas almafa évtizedek óta látta el a környék lakóit friss, piros, zamatos termésével. A senki földjén vert gyökeret egykoron – két gazdátlan telek határán, nem törődve tulajdonjoggal, és egyéb emberi tényezővel.

Élt, nőtt, terebélyesedett, és minden ősszel mázsányi „biogyümölccsel” örvendeztette meg az embereket. Már most is látszott: az idén különlegesen bő termés várható: ágai roskadásig tömve voltak mosolygó félérett almákkal. 

– Gyertek! Szedjünk almát! Almaszüretre fel! – zavarta meg a nyári tikkasztó hőség elől a hűvös szobákba menekülők nyugalmát a rikoltás.