Ahogy közeledik az év vége, a városom lassan ünnepi díszbe öltözik. A fenyőágak gyantás illata ott lebeg a levegőben, a forralt bor fűszeres aromája pedig összekeveredik az adventi fények melegével. Mégis, ahogy végigsétálok a feldíszített utcákon, egy másik, kevésbé ünnepi „illat” is kísér: a stresszé.
Bármelyik irányba nézek, látok valakit, aki rohan – egyik kezében bevásárlótáskák, a másikban telefon, közben a munkahelyére próbál visszaérni, vagy épp a tökéletes ajándék után kutat. A szemükben az elintézetlen feladatok hosszú listája tükröződik, és pontosan ismerem ezt a tekintetet. Évekig én is így mentem végig a decemberen.
Amikor a december még a teljesítményről szólt
Sokáig úgy gondoltam, a karácsony akkor lesz „igazi”, ha minden elkészül: ha temérdek sütemény vár az asztalon, ha a fa díszei harmonizálnak a terítővel, és ha minden egyes ajándékot hosszas utánajárással választok ki. Teljesíteni akartam. Nem is kicsit. Olvass még a témában
A tökéletesség hajszolása azonban észrevétlenül átvette az irányítást, és mire feleszméltem, már csak a fáradtság maradt bennem – ahelyett, hogy ünnepi hangulatban vártam volna a karácsonyt.
