Sokat vizsgáltam már, honnan jön az ellenállásom
A házassághoz való viszonyunk mindig hullámzott, holott azt – ennyi idő és közös megélés után – magabiztosan ki tudom jelenteni, hogy mindez nem kételyből fakad. Éppen ellenkezőleg, mintha ilyen formában is tisztelnénk a másik szabad akaratát.
Volt idő, amikor biztosak voltunk benne, hogy nekünk erre az egész hercehurcára semmi szükségünk. Aztán előfordult, hogy olyan élethelyzetbe kerültünk – gyerekvállalásnál, papírok intézésekor –, amikor mégis szóba került. Jogilag sok minden egyszerűbb lenne házasként, ezt nem tagadom.
De valahányszor odáig jutottunk, hogy „akkor most tényleg?”, mindig azt éreztük, hogy a házasság inkább praktikum lenne, na meg jó adag extra kiadás, amit akár utazásra is költhetnénk. És ez annyira illúziórombolónak hatott, hogy folyton elvetettük.
Nem a kapcsolatunk ereje múlik egy aláíráson. Mindig is úgy voltunk vele, hogy ha a másiknak fontos, természetesen benne vagyunk – mert a közös boldogságunk az első. De a papír önmagában nem ad hozzá semmit ahhoz, amit már most is érzünk. Olvass még a témában
Egy dologban viszont biztos vagyok: ha valaha összeházasodunk, én akkor is a saját nevemet fogom viselni.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
