Amit a biológia már régóta tud
Az ember különleges abból a szempontból is, hogy a reproduktív időszak után még hosszú, aktív élet vár rá. A nagymama-hipotézis szerint ez nem véletlen: az ősi közösségekben az idősebb nők nem a háttérbe vonultak (felszívódtak, mert már nem elég vonzóak), hanem stabilitást, tudást és érzelmi biztonságot adtak tovább. Történeteket meséltek, tanítottak, jelenlétükkel példát állítottak. Amikor ez a lánc a modern társadalmunkban megszakad, akkor nemcsak az információ vész el, hanem az önmagunkba és a természetes folyamatokba vetett bizalmunk is.
Közben alighanem – hozzám hasonlóan – te is érzed: nem reális elvárás, hogy a mai nagymamák visszalépjenek egy korábbi, letűnt szerepbe. Sokaknak erre lehetőségük sincs, de a hiányérzetünk ettől még valós. Szóval, a kérdés inkább az, miként lehet ezt az energiát más formában újrateremteni? Kell-e egyáltalán ezzel foglalkoznunk, vagy csak sodródjunk az árral?
Most úgy látom, talán nem az a feladatunk, hogy újraosszuk a szerepeket, hanem inkább az, hogy felismerjük: Olvass még a témában
Amit hiányolunk, az nem egy személy, hanem egy minőség.
Lehet, hogy a nagymama-energia már nem vasárnapi ebédek árnyékában születik meg, hanem akkor, amikor lassítunk, amikor nem akarunk mást, csak jelen lenni. Innen nézve ez az energia nem is annyira elveszett – csak sokkal ritkábban engedjük meg magunknak, mint kellene.
