Terápia
Volt egy barátnőm, aki úgy volt szép, ahogy volt. Az égvilágon semmilyen szépítő beavatkozásra nem volt szüksége, de kicsi volt az önbizalma és azt hitte, hogy ezekkel a kezelésekkel és műtétekkel eléri majd, hogy előbb-utóbb megszereti önmagát. Annyit ért el, hogy pár év alatt úgy megváltozott – és nem előnyére – hogy alig lehetett ráismerni. A keskeny kis arcát bucira töltette hyaluronsavval, a szép száját felfújatta, egy vagyonért fitosra faragták az orrát – amivel előtte semmi gond nem volt – és a botoxtól eltűnt róla minden kedves ránc és szerethető arckifejezés.
Az én különleges és csodaszép szerelmem olyan lett, mint minden tipikus műmaca és ami a legrosszabb: függővé vált. Nem tudtam, hogy a plasztikafüggőség valós dolog, de pár év alatt a szemem előtt játszódott le a folyamat és nem tudtam megállítani. A lánynak ezt a tömérdek pénzt inkább terápiára kellett volna töltenie, mert nem a testével volt gond, hanem a fejével. Szakítottunk és azóta sem állt le, a kiposztolt képein látom, hogy évről-évre durvábban néz ki, ami végtelenül elszomorít.
