Több relaxáló program
„Mióta van egy gyerekünk, sokkal jobban ki tudjuk élvezni azt, ha nyugis programot szervezünk.
Korábban mindig úton voltunk valamerre, buliztunk, aktív életet éltünk, de tény, hogy sokszor elég fáradtak voltunk.
Viszont azóta, hogy szülők lettünk, szeretünk otthon maradni, nézni egy filmet, és csak élvezni, hogy kettesben vagyunk, mert nincs semmi más dolgunk. Olvass még a témában
„Túl sok üzenetet küldött” Mi volt az első finom jele annak, hogy megcsal?
Így szeret az ágyban az Ikrek: kíváncsi, játékos és szavakkal csábít
Ez az egy dolog megmenthette volna a házasságom – és jó eséllyel még sok ezer nőét
Hiába bocsájt meg a partner: a félrelépés a kapcsolatok 90 százalékát tönkreteszi
Jobban élvezzük egymás társaságát, mint valaha, talán azért is, mert ritkán van lehetőségünk tényleg kettesben lenni.” – Viktor, 33
Mentálisan is jelen
„Van egy egy éves lányom, miután pedig megszületett, egy dolog határozottan megváltozott a kapcsolatunkban, pozitív értelemben.
Régen gyakran megesett, hogy egy szobában voltunk ugyan, de én tévéztem, a feleségem pedig a telefonjába merült, és hiába nem voltunk egyedül, mégse töltöttünk együtt minőségi időt.
De miután többen lettünk, testileg és fejben is sokkal inkább jelen vagyunk, félretesszük a mobilt, és beszélgetünk.
Úgy érzem, jobban megbecsüljük azt, ha együtt tudunk lenni.” – Laci, 27
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





