A nemet mondás a kapkodásnak is szólt
Már évközben – de legkésőbb októberben – elkezdem beszerezni az ajándékokat. Így a költségek is jobban eloszlanak, és teljesen eltűnik az utolsó pillanatos rohanás, ami korábban rendszeresen frusztrációval járt. Sőt, ezt kiegészítve több felnőtt családtaggal is megbeszéltük, hogy nem ajándékozunk egymásnak, „csak” találkozunk. Persze, amikor vendégségbe jönnek ismerősök, többnyire nem tudják megállni, hogy ne hozzanak valamit – amit aztán mi illendőségből viszonzunk. De jellemzően olyan dolgokat választunk, amelyeket ott, helyben el lehet fogyasztani, így nem lesz ajándékszagú a helyzet, csak egy kedves gesztus.
Decemberben óhatatlanul jönnek a „csak annyi kellene még…” típusú kérések – egy tepsi süti a céges bulira, egy plusz program a gyerekek kedvéért, egy gyors szívesség valakinek –, és ezek külön-külön talán nem tűnnek nagy feladatnak, de együtt könnyedén felborítják azt a törékeny egyensúlyt, amiből az ünnepi nyugalom szület(het)ne. Ráadásul ilyenkor a naptárunk is úgy telik meg, mintha minden esemény kötelező volna: karácsonyi vásár a barátokkal, céges buli, családi vacsorák, iskolai rendezvények… Pedig a hónap véges, az energiánk pedig még inkább.
Meg kellett tanulnom, hogy az udvarias, de határozott „nem” ilyenkor is életmentő lehet. Ez nem elutasítás, hanem egyfajta önvédelem, ami sokszor megmenti a hangulatomat, ezért pedig azok hálásak igazán, akik számomra a legfontosabbak. Olvass még a témában
Elvégre a karácsony nem attól lesz teljes, hogy mindenhol ott vagyok, hanem attól, hogy ahol ott vagyok, ott valóban jelen vagyok.