De tényleg. Úgy éreztem, hogy ideje bevezetnem a „szingli, de imádja” korszakot, és szünetet tartani az ismerkedésben – még akkor is, ha egyébként nem is voltam randizni már kábé a dinókori robbanás óta. Hiszen tudod, hogy van ez. Ha elhiteted magaddal, hogy ez a saját döntésed volt, máris kevésbé tűnik olyan balszerencsésnek a helyzet. Ezzel a megnyugtató gondolattal dőltem hátra a kanapén szerda este, amiből aztán a telefonom csörgése zökkentett ki. És persze kitől érkezett a hívás, épp abban a pillanatban, amikor feladtam a randizást? Hát persze, hogy attól a sráctól!
– Sziaaa, én Gergő vagyok, és Nórit keresem.
– Őőő, hát, ha Nórit keresel, akkor eléggé félretárcsáztál. Én Dóri vagyok.
– Ja igen, ne haragudj, tényleg. Ugye nem zavarlak?
Szívesen megosztottam volna vele, hogy ami azt illeti, „Nóri” éppen komoly döntéseket hozott meg szerelmi ügyekben, de végül is eltolhatom a dolgot egy-két nappal, nem igaz? Az emlékeimben élesen élt annak a srácnak a képe, aki leszólított hazafelé menet, és egyébként kifejezetten szimpatikus volt. A telefonálós pasi már kevésbé, de mindenki megérdemel egy esélyt – legalábbis így tartja a mondás. Úgyhogy elengedtem a korábbi fogadalmamat egy kis időre, és beleegyeztem egy randiba, amiről hamarosan kiderült, hogy életem legfurcsább találkozója volt. Olvass még a témában
Amin tipikusan karácsonykor veszünk össze a párunkkal
„Mindketten sírtunk” – Mi történt, amikor azért szakítottál, mert már nem vonzódtál fizikailag a párodhoz?
Így szeret az ágyban a Vízöntő: kísérletező, kiszámíthatatlan és szenvedélyes
7 híresség, aki meghalt és visszatért. Halálközeli élményekről mesélnek
Péntek este váratlan fordulatokkal
Úgy gondoltam, hogy megfogadom Bence múlt heti tanácsát, és puccos randi program helyett valami sokkal hétköznapibbra szavaztunk Gergővel. Mindketten gondolatban kiválasztottunk két helyet a fővárosban, ahova elkalauzoljuk egymást (persze viszonylag a közelebbi részeken, elvégre egy óra tömegközlekedés egyik pontról a másikra már kevésbé szórakoztató), és közben beszélgetünk, ismerkedünk, esetleg megiszunk valamit. Tudod, a szokásos.
Be kell, hogy valljam, olyan rég voltam randizni, hogy már el is felejtettem, mit és hogyan kell csinálni. Vajon változtak a szabályok? Miben szokás manapság menni? És most mi van ezzel az „első randin csók” dologgal? Az első randin lefeküdni témáról nem is beszélve… Miközben gyűjtöttem a kérdéseket a fejemben, hirtelen úgy éreztem magam, mint a nagymamám, aki már nem tudja követni a fiatalok életritmusát. Pedig csak 25 vagyok, de néha tényleg úgy tűnik, hogy óriási a szakadék köztem és a tinédzserek között. Áthidalhatatlan szakadék. Erről jut eszembe, egyik nap láttam egy egész érdekes videót egy nemrég épült üveghídról, ami elképesztően hosszú volt, és… Jézusom, Dóri, koncentrálj!
A figyelmem állandóan elkalandozott készülődés közben, úgyhogy ehhez hasonló gondolatok keringtek a fejemben, miközben felöltöztem, kisminkeltem magam, és felvettem a magas sarkú bokacsizmámat – ami miatt kénytelen voltam visszafordulni az utca végéből, mert eszembe jutott, hogy nem is ebben akartam menni. Elvégre, ha tényleg olyan túrázós lesz a nap, mint képzeltem, ebben a lábbeliben az este végére három lépést sem fogok tudni megtenni. És ezzel nem fogom elkápráztatni a srácot, az egyszer biztos.
Gergővel a körúton találkoztunk, ahol kellemes negyed órát vártam rá a villamos megállóban. Oké, persze tudom, hogy mindenkinél becsúszhat egy kis késés, hiszen péntek délután eljutni egyik pontból a másikba komoly kihívást jelenthet. Na de legalább egy sms-t írhatott volna, nem? Már hivatalosan eldöntöttem, hogy még várok mondjuk 3 villamost, és utána lelépek, amikor végre megérkezett a srác.
Forrás: vonatmagazin.hu
– Ne haragudj, nagyon siettem, de dugóba keveredtem. – szólított le Gergő mindenféle köszönés nélkül. De mivel látszott rajta, hogy tényleg bánja a dolgot, úgy döntöttem, ezúttal csak legyintek egyet a késés miatt.
Az első megállót én választottam, tekintve, hogy gyalog is csak néhány percre voltunk tőle: a Liszt Ferenc tér. Igaz, hogy a belvárosban rejtőzik ez az utca, közel a villamosok és buszok hálójához, de valamilyen különös oknál fogva imádom ezt a helyet. Éttermek, fénygömbös díszítések, és a közepén elterülő minipark – már évek óta élek a fővárosban, de még mindig el tudnak varázsolni a rejtett szépségei. Gergővel tettünk itt egy-két kört, majd leültünk egy padra beszélgetni, és hagytam, hogy azt higgye, nem vettem észre, milyen kiguvadt szemekkel figyeli az egyik étterem csinos pincérlányait. Na nem mintha élveztem volna a helyzetet, de egyetlen épkézláb mondat sem jutott eszembe, amitől felhagy ezzel a tevékenységgel, és egyúttal ne lett volna kínos ebben a szituban.
Már ekkor sejthettem volna, hogy valami nem stimmel a randevúnkkal. Persze nem a csajok stírölése miatt; abból még semmi gyanús nem jött le. Ami gyanakvóbbá tehetett volna, hogy Gergő állandóan az óráját nézte, és amikor javasoltam, hogy induljunk el a következő célállomásra, kábé mintha meg sem hallotta volna. Én pedig elég naiv voltam ahhoz, hogy azt higgyem, nagyon jól érzi magát ezen a téren.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
