Olvastam és hallottam már hihetetlen történeteket gyerekes szülőktől, olyanokat, amiken először csak mosolyogtam, aztán gyorsan el is felejtettem őket. Valahogy mindig azt gondoltam, hogy ez velünk sosem történhet meg, hogy ez azoknak a dolga, akik szeretnek misztikumban gondolkodni, vagy épp azoknak, akik túl sokat olvasnak ilyesmiről elalvás előtt.
Nem tartozom egyik táborba sem. Nem vagyok az, aki azonnal mindenben hisz, de az sem vagyok, aki gondolkodás nélkül elutasít mindent, amire nincs egyértelmű magyarázat. Aztán jött egy sima kedd este, és onnantól kezdve már nem voltam olyan biztos abban, melyik táborba tartozom.
A kislányom akkoriban négy éves volt
Már napok óta furcsán viselkedett esténként, nem akart egyedül aludni, és néha olyan mondatokat mondott, amiket nem igazán értettem, honnan szedhetett. Néha megállt játék közben, és percekig csak nézett maga elé, mintha valami messzire kalandozna a gondolataiban. Kérdeztem, mire gondol, de csak megrázta a fejét, és folytatta tovább, mintha semmi nem történt volna. Olvass még a témában
Aznap este a kádban ült, játszott a kacsáival, amikor egyszercsak felnézett rám, és azt mondta, hogy régen ő vigyázott rám. Először azt hittem, csak egy játékot talált ki, valami mesét, amit az óvodában hallott. Megkérdeztem, mire gondol. Ő pedig teljesen nyugodt hangon, mintha a világ legtermészetesebb dolgáról beszélne, azt válaszolta, hogy amikor ő volt a nagy, és én voltam a kicsi, ő fürdetett engem, és ő énekelt nekem esténként, ahogy most én szoktam neki.
Ott ültem a kád szélén, és éreztem, ahogy végigfut a hátamon a hideg. Nem azért, mert hittem volna azonnal mindenben, amit mondott, hanem mert olyan magabiztossággal mondta, ahogyan egy négyéves gyerek egyszerűen nem szokott ismeretlen dolgokról beszélni. Nem volt bizonytalanság a hangjában, nem várta, hogy megerősítsem, csak mesélt, mintha egy régi emléket idézne fel.
A hangja is más volt, mint amikor mesét talál ki, sokkal lassabb, sokkal komolyabb, olyan, mintha visszafelé pörgetne valamit magában.
Megkérdeztem, milyen volt akkor
Azt mondta, hogy kicsi házban laktunk, és hogy esténként mindig ő olvasott nekem, mert én még nem tudtam olvasni. Aztán hozzátette, hogy nagyon hiányoztam neki, amikor elment, és hogy örült, amikor újra megtalált, csak most fordítva van a szerepünk. Megkérdeztem, hogy néztem ki akkor, mire csak annyit mondott, hogy kicsi voltam, és sokat sírtam éjszaka, de ő mindig ott maradt mellettem, amíg el nem aludtam.
„Nagyon hiányoztam neki, amikor elment, és örült, amikor újra megtalált – csak most fordítva van a szerepünk.”
Próbáltam higgadt maradni, folytattam a fürdetést, mintha semmi rendkívüli nem történt volna, de belül teljesen összezavarodtam. Annyi mindent nem tudtam hova tenni ebben a pár mondatban. Honnan tudja egy négyéves, hogy mit jelent az, hogy fordítva van a szerepünk? Miért pont ez a kép jött elő nála, miért nem valami mesefigura vagy rajzfilmhős? Miért pont egy kicsi ház, miért pont az éjszakai sírás – egy olyan részlet, amit soha nem meséltem neki a saját gyerekkoromról, mert tényleg sokat sírtam kisbaba koromban, ahogy azt anyukám mindig elmondta.
Aznap este, miután elaludt, sokáig ültem az ágya mellett, és néztem, ahogy alszik. Eszembe jutott, hányszor éreztem úgy vele kapcsolatban, hogy valahonnan már ismerem őt, még azelőtt, hogy megszületett volna. Eszembe jutott, mennyire természetesen simult hozzám az első pillanattól kezdve, mintha nem most találkoztunk volna először. Eszembe jutott az is, amikor pár hónapos korában néha úgy nézett rám, mintha felnőttként méregetne, és akkor csak nevettünk rajta a férjemmel, hogy milyen komoly tekintete van a babának.
Másnap reggel, mintha mi sem történt volna, teljesen máshogy viselkedett
Reggelinél a rajzfilmjéről beszélt, nevetett, semmi nyoma nem volt annak a komolyságnak, ami előző este megülte. Megkérdeztem tőle óvatosan, emlékszik-e még arra, amiről a fürdésnél beszéltünk. Csak vállat vont, és azt mondta, nem tudja, miről beszélek. Mintha az egész csak egy pillanatra nyílt volna meg benne, aztán újra becsukódott volna.
Nem vagyok az a fajta ember, aki azonnal mindenre misztikus magyarázatot keres. De ez a mondat, hogy régen ő vigyázott rám, azóta is ott motoszkál bennem. Talán csak egy gyerek fantáziája volt, ami valahonnan összeállt egy pillanatra. Talán viszont van benne valami, amit egyszerűen nem tudunk racionálisan megmagyarázni.
Azóta beszélgettem más anyukákkal is, és meglepően sokan mesélték, hogy a saját gyerekük is mondott már hasonlót, olyan részletekkel, amiket állításuk szerint sehonnan nem szedhettek. Volt, aki arról mesélt, hogy a kisfia egyszer csak megnevezett egy régi rokont, akit sosem ismert, és pontosan leírta, hogyan nézett ki. Másvalaki arról beszélt, hogy a lánya éjszaka arról kérdezte, emlékszik-e még a háborúra, amit együtt éltek át. Van, aki nevetve intézte el ezeket a történeteket, van, aki azóta is gondolkodik rajtuk, ahogy én is.
Nem tudom, mit gondoljak erről a mai napig. Csak azt tudom, hogy amikor a kislányom aznap este rám nézett és azt mondta, hogy ő fürdetett engem régen, valami megváltozott bennem. Néha, amikor most fürdetem, önkéntelenül eszembe jut az a mondat, és bár tudom, hogy racionálisan semmi bizonyíték nincs mögötte, valahol mélyen mégis megmarad bennem az érzés, hogy talán tényleg nem most találkoztunk először.
✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
