Véleménycikk: Schuszter Borka
Amikor a volt férjemmel elváltunk, sok minden miatt aggódtam. Aggódtam magunk miatt, aggódtam a jövő miatt, és mindenekelőtt aggódtam a kislányunk miatt.
A válás önmagában sem könnyű, de amikor gyerek is van a történetben, az ember hirtelen rájön, hogy már nem csak a saját érzései számítanak. Egy kapcsolat véget érhet, de a közös szülőség nem.
Néhány évvel később az élet úgy alakult, hogy ma már egy mozaikcsaládban élünk. A volt férjemmel osztott felügyeletben neveljük a lányunkat, az én életembe pedig megérkezett a mostani vőlegényem. Kívülről nézve talán bonyolultnak tűnik ez a felállás, és persze vannak nehézségek is, de összességében azt érzem, hogy működik. Olvass még a témában
Január: a húgyhólyag támogatása. Melyik szervet, mely hónapban ajánlott támogatni?
„Amikor a jelenben élsz, akkor nemcsak létezel, hanem valóban élsz” – 7 lecke a Dalai Lámától
Ülőmunkát végzőknek kötelező: 10+1 szuper segédeszköz, ami rendbehozza a tagjaidat
Ebben a világvárosban éreznéd magad a legjobban – csillagjegyed szerint
Nem azért, mert mindig mindenki egyetért mindennel. Nem azért, mert soha nincsenek konfliktusok. Hanem azért, mert van néhány alapelv, amiből egyszerűen nem engedünk. Egyikünk sem.
Nem mondunk rosszat a másikról
Ha egyetlen szabályt kellene kiemelnem, talán ez lenne az. Nem beszélünk rosszat egymásról a gyerek előtt. Soha. Nincsenek kivételek.
Persze nem azért, mert mindig mindenki tökéletesen viselkedik. Mi is emberek vagyunk. Előfordulnak félreértések, nézeteltérések, logisztikai káoszok és olyan helyzetek, amikor legszívesebben hangosan morgolódnánk.
De ezeket nem a lányunk előtt tesszük. A nehézségeket mi, felnőttek egymás között beszéljük meg. Ha valamit tisztázni kell, akkor tisztázzuk. Ha valamin változtatni kell, akkor változtatunk. De nem teregetjük ki a konfliktusokat a gyereknek, akinek semmi köze hozzájuk.
Talán azért is fontos ez számomra, mert a válás után nagyon hamar rájöttem valamire: a gyerek számára a szülei nem egyszerűen két ember. Ő mindkettőnkből építi fel a saját identitását.
Ha az egyik szülő folyamatosan a másikat kritizálja, a gyerek azt is érezheti, hogy neki kell választania. Hogy valamelyik oldalon állnia kell. Mi ezt mindenáron szeretnénk elkerülni.
Abban gondolkodunk, hogy egy csapat vagyunk. Egy kicsit szokatlan felállású csapat, de akkor is csapat. A közös célunk pedig az, hogy a lányunknak boldog és biztonságos gyerekkora legyen.
Tiszták a szerepek
A mozaikcsaládok egyik legnehezebb kérdése szerintem az, hogy ki kicsoda ebben az új rendszerben. Nálunk ebben is nagyon egyszerű a szabály.
A lányomnak van egy apukája. És az apukája a volt férjem. A vőlegényem ezt a szerepet soha nem próbálta meg átvenni, és nem is szeretné. Nem akar „új apuka” lenni. Nem akar helyettesíteni senkit. Nem akarja kierőszakolni a közelséget vagy a bizalmat.
Egyszerűen jelen van. Kedves vele, figyel rá, támogatja, de hagyja, hogy a kapcsolatuk a saját tempójában alakuljon. Ez szerintem kulcsfontosságú.
A gyerekek rendkívül érzékenyek arra, ha valamit rájuk akarnak erőltetni. A szeretetet, a kötődést vagy a bizalmat nem lehet kikényszeríteni. A lányom dönti el, mennyire engedi közel magához őt. És ezt a döntést mindig tiszteletben tartjuk.
Éppen ezért nincs nyomás, nincs elvárás, nincs olyan helyzet, amiben bárkinek szerepet kellene játszania. Mindenki önmaga lehet.
Amikor szüksége van ránk, mind ott vagyunk
A harmadik szabályunk talán a leglátványosabb. Ha a lányunk számára fontos esemény van, akkor ott vagyunk. Mindannyian.
Karácsonyok. Születésnapok. Iskolai ünnepségek. Évzárók. Fellépések. Bármilyen olyan pillanat, ami neki fontos.
Sokszor hallom, hogy az elvált szülők gyerekei szinte diplomáciai feladatként kezelik ezeket a helyzeteket. Kinek szóljanak? Kit hívjanak meg? Ki fog megsértődni? Ki fog nemet mondani?
Őszintén szólva ezt mindig szomorúnak találom. Egy gyereknek nem azzal kellene foglalkoznia, hogy a felnőttek érzelmeit menedzselje.
A lányunknak soha nem kell azon gondolkodnia, hogy kit válasszon. Ha szeretné, hogy ott legyünk, akkor ott vagyunk. Mind.
Lehet, hogy nem ez a legegyszerűbb megoldás. Néha szervezést igényel, néha rugalmasságot, néha pedig azt, hogy félretegyük a saját kényelmünket. De minden alkalommal megéri, amikor látom az arcán azt a természetességet, amellyel ezt kezeli. Mert számára ez nem különleges. Ez az otthonos, ez a természetes, ez a családja.
Nem gondolom, hogy létezik tökéletes mozaikcsalád. Nálunk sem működik minden hibátlanul, és biztos vagyok benne, hogy lesznek még nehéz helyzetek a jövőben is.
De azt megtanultam, hogy a mozaikcsalád sikerét nem az határozza meg, hány ember alkotja, vagy mennyire szokatlan a felállás. Hanem az, hogy a benne élő felnőttek képesek-e félretenni az egójukat egy gyerek érdekében.
Mi legalábbis erre törekszünk. És bízom benne, hogy ennek majd meg is lesz az eredménye.
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
