Nem hálás dolog a legidősebb lánytestvérnek lenni.
„Nem én akartam ezt a szerepet, mégis megkaptam.”
Az első terhesség alatt az anyukák stresszesebbek, mint a többi várandóságuk során és természetesen még kezdő szülők, akik azt sem tudják, mit csinálnak. A gyerek kénytelen feltalálni magát, ez is oka annak, hogy hamarabb végeznek felnőtt-feladatokat, mint később jött testvéreik. Kénytelenek segíteni szüleiknek – például takarítani, vendégséget szervezni, kistesóikra vigyázni – segítség nélkül. Nem csoda, ha ezek a feladatok túlterhelik gyerekként.
„Az sosem érdekelt senkit, hogy én mit szeretnék: feladataim voltak.”
Az elsőszülött lány túlzottan felelősségteljes, ez pedig a saját boldogsága útjába állhat. Mivel már kiskorától gondoskodnia kellett a testvéreiről – mivel ezt elvárták tőle -, felnőttként is felelősséget érez családjáért és emiatt mások boldogságát helyezi előtérbe, nem a sajátját. Olvass még a témában
„Mindenkinek természetes, hogy én vagyok az emlékeztető és rendezvényszervező.”
Mindenki tőle várja el, hogy összetartsa a családot, ami rengeteg (láthatatlan) mentális munkával jár. Ő emlékezteti testvéreit a szülők évfordulója, ő szervez minden születésnapot, ő gondoskodik az unokaöcsik és unokahugik ajándékáról is. Ezt a hozzáállást átviszi a férje családjára is, sőt, a munkahelyén is magát teszi felelőssé azért, hogy minden munka el legyen végezve.
„Nem könnyű feloldódva bolondozni, ha minden felelősség rajtad van.”
Mivel gyakorlatilag már gyerekkorától szülő-szerepkörbe kényszerült – főleg minél több kistestvére van és minél nagyobb a korkülönbség közte és köztük – nehéz feloldódnia felnőttként. Ő nem tud olyan önfeledten és lazán mókázni, mert sosem engedhette meg magának: neki kellett ugyanis szigorú fegyelmezéssel kordában tartania a kicsiket. Ez még szembetűnőbb, ha az apa nincs jelen a családban vagy csak kis szerepet vállal a családi életben: ez esetben az anya és a nagylány szinte együtt viszik a családot.
„Fontos volt, hogy legalább velem ne legyen gond.”
Ők azok, akik a leginkább törekszenek arra, hogy miattuk ne kelljen aggódnia a szülőknek. Emiatt az elsőszülött leánygyermek szindróma egész életében hajlamos a perfekcionizmusra, de olyan szinten, ami már káros is lehet. Túl kemény önmagához és minden hibáját kritikusan szemléli. Bizonyított, hogy hamarabb válnak éretté és felnőtté, mint fiatalabb testvéreik és komolyan veszik a felelősséget.
„Nem igazságos ekkora terhet rakni egy gyerekre.”
A lányoktól eleve többet vár el a társadalom, mint a fiúktól: a kislányok legyenek illedelmesek, tiszták, megbízhatóak és viselkedjenek rendesen. Ezek az elvárások az elsőszülött lányokra még inkább érvényesek, hiszen ők a legnagyobb testvérek. Annak ellenére viszont, hogy ők a legidősebbek, még ők is csak gyerekek, akiktől nem lehet elvárni, hogy állandóan felnőttként viselkedjenek. Emiatt állandó nyomás van rajtuk és ezt a belső kényszert felnőttkorban sem vetik le.
„Nekem kellett példával elől járnom, így én sosem csibészkedhettem, mert engem jobban leszidtak.”
Ő az, aki a többi testvér „főnöke”, a vezető. Akire mindenki felnéz, akitől mindenki megoldást vár és akinek példát kell mutatnia. Akit akkor is leszidtak, ha nem ő, hanem a testvére rosszalkodott. Aki felnőttként is többet tesz másokért, mert érdeklődik, ki hogy van és minden problémát segít megoldani. Az elsőszülött lány sokszor felveszi ezt a szerepet a baráti társaságában is. Ő szervezi az összejöveteleket, ő tartja össze a csapatot, ő simítja el a konfliktusokat és mindenki neki önti ki a szívét.
„Felnőttként utolért minden, amit gyerekként rámpakoltak.”
Mivel rá mindig számíthat mindenki, de róla nem gondoskodik senki, gyakran alakul ki benne szorongás és depresszió. Az állandó felelősségérzet és magára helyezett nyomás miatt nem ritka a kiégés, ráadásul ekkor is önmagát ostorozza.
„Eljutottam oda, hogy végre határokat húztam.”
Az első lépés, hogy tudatosodjon benne, hogy ő ebben a szerepben van. Meg kell értenie, miért alakult ez így és megvizsgálni, hogy mely aspektusait szereti és mik azok, amiket nem csinál szívesen. Ha például elege van abból, hogy minden ünnepre neki kell figyelmeztetnie mindenkit, határt kell húznia és szólni, hogy ezentúl ez nem az ő felelőssége. Az egyik páciensem mesélte, hogy a családi strandoláson közölte az öccsével, hogy nem hajlandó vigyázni az unokahúgára a medencében, mert kiskorukban is neki kellett vigyáznia mindenkire, én pedig büszke voltam rá. Nem könnyű levetni ezt a szerepet, de felnőttként már megtehetjük.
