Azok a bizonyos 90-es évek
Rock zene szólt mindenhol, hatalmas tupír és farmer jelentette a státuszt, no meg az a bizonyos soványság a nők körében. Mivel akkoriban futottak be az első szupermodellek, hirtelen mindenki rájuk akart hasonlítani. A tervezők nem érték be kevesebbel, csontsovány vállfákat akartak látni a kifutókon, merthogy leginkább így tekintettek rájuk.
Akkoriban teljesen normális kijelentésnek számított Kate Moss szájából, hogy „Semmi sem olyan jó érzés, mint a vékonyság”. Mondhatta ezt a világ legtermészetesebb dolgaként, amiért mára már őt okolják az anorexia terjedéséért. Példakép volt, több millió tinilány bálványa, akik mindent megtettek azért, hogy hasonlíthassanak rá. Ha kell, éheztették magukat.
Visszatekintve az akkori női szépségideálra, egy teljesen, elöl-hátul lapos test volt a trend a kifutókon és a való életben is. Az éheztetés természetesnek számított, hiszen ciki volt, ha egy picit is kidomborodott a nők feneke. A lényeg a lapos hason, kis melleken és kiálló csípőcsontokon volt. Merem remélni, hogy azért valamelyest finomodva tér vissza a 90-es évek szépségideálja, viszont az mindenképpen pozitív lenne, ha újra megjelennének az egyéniségek és ezáltal teret kapna a sokszínű szépség bemutatása is. Ha nem egyformán akarna mindenki kinézni, hanem a saját adottságaiból merné kihozni a legtöbbet. Ez adhat egy plusz löketet a nők önbizalmának, akár globális szinten is. Olvass még a témában
