Agglegényeket kérdeztünk, boldogok-e pár nélkül.
Parancsolsz?
Már a kérdést sem értem. 35 éves férfi vagyok és facér, mit is kellene bánnom? Hogy nincs egy csajom, aki csapdába ejtett azzal, hogy teherbe esett és halálra kell dolgoznom magam, hogy eltartsam a gyerekkel? Annyi haverom járt így, úgyhogy én nagyon vigyázok, hogy ez velem ne történhessen meg. Majd talán 45 év felett elgondolkodom még ezen a házasság meg gyerek-dolgon, de addig esélytelen. Túl szép az élet így, szabadon.
Nehéz
Hogy miért alakult így, azt én is szeretném tudni. 33 éves vagyok és gyakorlatilag már 24 évesen készen álltam a házasságra és az apaságra. Összetartó, szuper családom van és korán apa akartam lenni, hogy legyen energiám a gyerekekre, de nem így történt. A barátaim szerint pont azért nem találok magamnak senkit, mert nagyon rágörcsölök, de mit tudok tenni… Én nem az a fajta ember vagyok, aki csajozik és elvan a laza kapcsolatokkal. Én azt a nőt keresem, akivel leélem az életem és gyermekeim anyja lesz, de egyelőre nem találom. A nőket mintha elriasztaná az, hogy én komoly kapcsolatot keresek és konkrét terveim vannak. A lánybarátaim meg azért sírnak, mert nem veszik őket komolyan a pasik, ki érti ezt?
Időben
37 éves vagyok és két hónapja szakítottam azzal a nővel, akiről azt hittem, hogy a feleségem lesz. Voltak problémáink, de szerintem egyik sem volt olyan, hogy ne lehetett volna megoldani, úgyhogy a szakítás engem most padlóra tett. Én vele terveztem el az életem és a gondolattól is rosszul vagyok, hogy most mindent elölről kell kezdenem valakivel.
Már most késő
Sosem voltam egy komoly fickó, de most, hogy már az utolsó haverom is megházasodott és azzal cukkolnak, hogy már csak én vagyok hátra a csapatból, bevallom: elkezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy ideje lenne megállapodnom valaki mellett. 36 éves vagyok és igaza van anyámnak, hogy mire várok még, középkorú „öregemberként” akarok majd párt keresni? Hát nem, annyi idősen már minimum iskolás gyerekeimnek kellene lennie, de bele kell húznom, mert már most késében vagyok.
A munka
Azért nincs barátnőm, mert a legutóbbi szakításom felnyitotta a szemem és rájöttem, hogy változnom kell. Ha működő párkapcsolatot akarok, akkor előbb magamon kell dolgoznom.
Megbánva
Nemrég jöttem rá, hogy én már 25 évesen megtaláltam az „Igazit” Hanna személyében, de elengedtem, mert a hülye fejemmel úgy éreztem, hogy még „élni akarok.” Azóta számtalan barátnőm volt és egyikük sem ért fel Hannához, meg sem közelítették. Sosem fogok még egy olyan nőt találni mint ő, de ő már régóta házas és van két szép gyereke. Belepusztulok, amikor eszembe jut, hogy azok az én gyerekeim is lehetnének.
Nem, nem és nem!
A barátaim példájából okulva eszem ágában sincs megházasodni és gyereket csinálni. Valahogy egyikükön sem látom, hogy boldogabb lenne férjként és apaként, mint előtte volt, facér férfiként. Úgyhogy kösz, de kösz nem, jól elvagyok én így. (Mind engem irigyelnek és mindig mondják, hogy ne járjak úgy, mint ők.)
Mindig jobbat
Mikor együtt vagyok egy nővel, valamiért mindig arra gondolok, hogy tovább kell keresnem, mert biztos találok jobbat. Tudom, hogy ez borzasztóan mérgező gondolkodásmód, de nem tudok tenni ellene, mindig ez motoszkál a fejemben. Biztos vagyok benne, hogy emiatt maradok majd egyedül örökre, vagy a lehető legrosszabb partner mellett fogok végül kétségbeesetten megállapodni.
Érthetetlen
Magas vagyok, sportolok, nem vagyok ronda és jó állásom van. Nincsenek káros szenvedélyeim, nem vagyok perverz, egy totál normális hapsi vagyok és a világért sem találok magamnak egy normális nőt. A dagadt disznó haveromnak csodaszép csaja van. A lusta, munkanélküli sógorom a csodálatos húgommal jár. Az öcsém egy elviselhetetlen fafej és a barátnője egy tündér. Miért van, hogy ők találtak párt, én meg nem?!
Éberség
Nem vagyok rágörcsölve, hogy nekem feleség kell, de nyitott szemmel járok. Én így állok hozzá: várom, hogy jöjjön valaki, aki levesz a lábamról annyira, hogy gyűrűt húzzak az ujjára, de addig sem vagyok semminek az elrontója és benne vagyok lazább kapcsolatokban is.
