Húszas éveinkben mindenen aggódunk és mindent cikinek érzünk. Egész más képet festünk magunkról, mint ami a valóság és ez leginkább bizonytalanságunknak köszönhető. Aztán a 30-hoz közeledve, egyre inkább tisztul a kép és igazán csak 30 felett tanulunk meg igazán elengedni.
Úristen, de ciki voltam!
Néha mindenki viselkedik kellemetlenül. A különbség a húszas és harmincas reakcióban az, hogy utóbbi esetében már nagyon jó tudunk nevetni magunkon. Korábban ez azért nem megy olyan könnyen, mert erősen dolgozik bennünk a megfelelési kényszer és a vágy, hogy megfeleljünk mások elvárásainak. Úgy gondoljuk, hogy akkor leszünk szerethetők és boldogok, ha a tökéletességre törekszünk és nem csinálunk semmi olyat, ami kirívóan nevetségesen hatna ránk. Aki már jóban van önmagával, ha nem is tudatosan, de élvezi azokat a helyzeteket, melyekben jókat tud magán nevetni, hiszen nincs is jobb humor az öniróniánál.