A bácsi
Ráüvöltöttem a fiamra, amikor odaszaladt egy bácsihoz a parkban, mert előtörtek az emlékeim a „Mumusról”, aki egy szakadt „cukrosbácsi” volt a faluban és minden felnőtt tiltott tőle minket. A többi anyuka úgy nézett rám, mint egy őrültre, ez a bácsi ugyanis a cuki parkőr volt, akit minden gyerek imád.
Dallam
Zeneiskolába jártam és gyomorgörcsöm volt, amikor a gyerek közölte, hogy ő is zongorista akar lenni. A fellépései előtt napokig nem tudtam aludni, ő pedig mindig csak mosolygott rajtam, mert ő sosem volt az az izgulós fajta, mint én. Kiderült, hogy egy felvételire úgy ment el, hogy nekem nem is szólt róla, mert nem akarta, hogy idegeskedjek. A felvételi nem sikerült, de ő vállat vont és túltette rajta magát, míg anno én egy hónapig bőgtem, amikor ez történt velem. Végül nem is zongorista lett, hanem mérnök, aki a mai napig szeret zongorázni, a saját szórakoztatására. És az én szememben ez nagyobb siker, mintha világhírű muzsikus lett volna belőle.
