Beilleszkedve
Gyermekkorom nagy törése volt, amikor apám munkája miatt Ausztriába költöztünk. Elveszítettem a legjobb barátnőmet és hónapokig nem szóltam senkihez az új suliban, mert egyrészt nem beszéltem németül, másrészt mérges voltam, amiért kiszakítottak a környezetemből és nem is nyitottam senki felé. Két teljes év telt el, mire úgy-ahogy beilleszkedtem, ezért szörnyen éreztem magam, amikor vidékre költöztünk és a lányomnak iskolát kellett váltania. Előre kerestem neki helyben gyerekpszichológust, hogy segítsen neki feldolgozni a helyzetet. A szakember a harmadik alkalom után közölte, hogy „anyuka, az ön extrovertált gyerekének semmi baja, már most vannak barátai és semmi értelme hozzám járatni.”
