Esküvő / Párkapcsolat / Szerelem

„A következőket csináltam másképp a második esküvőmön és sokkal jobban sikerült”

„A következőket csináltam másképp a második esküvőmön és sokkal jobban sikerült”

A fenti mondat Orsi barátnőm szájából hangzott el, amikor a bátyja menyasszonyával beszélgetett, aki éppen az esküvőjét szervezi. Egyesek számára a válás olyan törést okoz, hogy úgy érzik, soha többet nem lennének képesek kimondani a boldogító igent, és Orsi is így volt ezzel, mert első házassága zátonyra futott, utána pedig éveken keresztül nem találta magát az életben. Egészen addig, amíg be nem lépett az életébe egy új szerelem, akivel majdnem negyven évesen kötötték össze az életüket.

Orsi az első esküvője idején huszonéves volt, ahogy én is. Koszorúslányként végigcsináltam vele a menyegző szervezését, a többi barátnőnkkel együtt.

Fiatalon természetesen kisebb büdzséből gazdálkodtak és alig másfél hónap alatt hozták tető alá a bulit.

Virágdekorációra alig jutott pénz, így azt – a csokron és a kitűzőn kívül – mi, a barátnők dobtuk össze, anyagilag és „saját kezűleg” is. Ugyan semmi gond nem volt az üvegtálakban úszó virágfejes asztaldíszekkel és a terítőre szórt szirommal, de azért látszott, hogy nem profi virágkötő készítette. A borokat és a pezsgőket Orsiék nem kóstolták végig, elfogadták, ami a helyszín csomagjában volt és kész.

A zenét egy ismerős DJ szolgáltatta, amivel szintén nem volt semmi gond, jól illett a kicsit lepukkant művelődési házhoz, ahol a buli volt. Az mondjuk rémlik, hogy párszor megakadt a zene és egyes dalok többször is lementek, feltehetően az egyre ittasabb vendégek kérésére. Ha már a részeg rokonoknál tartunk, egy undok nagynéni mindenkit kiakasztott, mert mindent leszólt. Orsi ruháját, az ételt, a dekorációt, mindent. Nekem az utóbbi kritikája maradt meg igazán, mert félórával a ceremónia kezdete előtt még a lányokkal lógtunk szép ruhában a létrán, és aggattuk műgonddal a lámpákra a lampionokat.

A buli helyszíne félóra autóútra volt a templomtól, ahol a ceremóniát tartották és sokan csak nehezen találtak oda, illetve sokan köröztek hosszú percekig parkolóhelyet vadászva.

Emiatt Orsi és a vőlegény telefonja folyamatosan csöngött, mindenki útbaigazítást kért. A násznép ruhájára vonatkozóan semmi megkötés nem volt, így a csoportképeken mindenki a szivárvány minden rikító színében virít. Ajándékkal kapcsolatban sem volt preferencia, így természetesen legalább három étkészletet kaptak. Ennek ellenére mindig jó szívvel emlékszem arra a napra, szép volt és jól éreztük magunkat.

A mostani esküvő viszont sokkal jobban sikerült és nem elsősorban azért, mert több pénzük volt rá.

Egy hotelben tartották, a menyasszonynak nem kellett fodrászhoz és sminkeshez szaladgálnia, mindenki házhoz jött. Nem volt autózás, eltévedés, parkolás-mizéria, a ceremónia után szépen átsétáltunk egy másik terembe. Az asztalokon pazar virágdekoráció emelte az est fényét és isteni borokat szolgáltak fel a pincérek.

A menyasszony – tanulva az előző alkalomból – csak a ceremóniára vette fel a csodaszép tűsarkút, a bulira egy laposabb sarkú cipőt húzott, amiben hajnalig bírta a táncot. Ruhája huszonévesen szexi volt, aminek következtében egész este félve tapogatta dekoltázsát, hogy a mellei nem csúsztak-e ki a merész kivágásból. Mostani ruhája elegáns és időtlen volt, illetve nem utolsó sorban kényelmes. A csoportképek egységesek lettek a pasztell dress code-nak köszönhetően és amatőr DJ helyett egy kiváló zenekar szolgáltatta a zenét. Az undok nagynénit nem hívták meg, ajándékba pedig csak pénzt kértek, amit a mézeshetekre költöttek.

Orsi azt mondta, örül, hogy még egy alkalma volt esküvőt szervezni, hiszen itt mindent helyrehozhatott, ami nem volt tökéletes az elsőn.

Képek forrása: unsplash.com

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást