Mondj nemet, amikor csak jólesik
Warren Buffett nemcsak a világ egyik leggazdagabb embere, hanem az egyik legnagyobb jótékonysági adományozója is, ezért olyan ember, akinek érdemes odafigyelni a tanácsaira.
Edd, ami jólesik
40 felett ne moralizáljunk minden falaton. Buffett cherry coke-ot iszik, McDonald’s reggelit fogyaszt és azt mondja: „Megnéztem a statisztikákat és láttam, hogy a legkevesebb elhalálozás a hatévesek között van, ezért úgy étkezem, mint egy hatéves.”
A jövődnek fogadj örök hűséget
Életünk párja nemcsak partnerünk, hanem a formálónk is. Elmondása szerint élete két fő pillanata a születése volt, illetve amikor megismerkedett feleségével, Susieval. „Nagyon fontos, hogy a megfelelő emberrel kössük össze az életünket, ezt a legnagyobb komolysággal mondom, mert a párunk kihat az életünkre: a vágyainkra, a céljainkra, mindenre. Ami velem történt, a feleségem nélkül nem sikerült volna.” Olvass még a témában
Ne a vagyont kergesd, hanem az önbecsülést
A szeretet mindig legyen fontosabb, mint a likviditás, legyen szó párkapcsolatról, barátokról vagy a munkatársaidról. 40 felett az érzelmi biztonság a legnagyobb kincs és csak úgy fognak szeretni, ha szerethető vagy. A milliárdos szerint az életben „a feltétel nélküli szeretet a legnagyobb ajándék, amit kaphatunk.”






