Tesco
Nem én, hanem anyám élt hajléktalanként gyerekként. Az apjukat sosem ismerték a két testvérével, az anyjuk pedig egyszer csak úgy döntött, hogy feljön Pestre és onnantól itt éltek fent, lakás nélkül. Azt mondta, napközben a Tesco parkolóban vitték vissza a bevásárlókocsikat és vettek ételt abból a pár száz forintból, amit összeszedtek. Este valamelyik kocsmában megkeresték az anyjukat és vagy valami elhagyott házban, vagy valami aktuális férfi ismerősnek a lakásán aludtak. Érdekes, amikor ezt nekem gyerekkoromban mesélte, mindig valami jópofa kalandnak fogtam fel és csak felnőttként döbbentem rá, milyen szörnyű körülmények között nőtt fel anyám és a két nagybátyám.
Munka
Természetesen munkával. Ugyanis a hajléktalanok többsége dolgozik, csak éppen lakása nincs. Azok a - többnyire részeges - emberek, akiket az utcán látsz, csak egy kis része a hajléktalan társadalomnak. Szakítottam a pasimmal és kirakott az albérletből. Szerencsére egy edzőteremben dolgoztam, ahol le tudtam zuhanyozni. Annyi műszakot vállaltam, amennyit csak lehetett, a legjobb az volt, amikor én zártam és én is nyitottam, mert így ott alhattam anélkül, hogy bárki is megtudta volna. Szégyelltem a helyzetem, ezért titokban tartottam, hogy nincs hol laknom. Ha nem tudtam ott aludni, egy-egy barátnál húztam meg magam. Borzasztó nehéz időszak volt, de végül összejött a pénz kaucióra és ki tudtam venni egy szobát.
Olvass még a témában
Drog
Amikor keményen drogoztam, akkor voltam hajléktalan pár évig. Tavasztól őszig jó volt, mert valami parkban vagy elhagyott épületben aludtunk. Télen viszont egyik haver szakadt lakásából a másikig vándoroltunk, így húztuk ki a hideg hónapokat. Napközben egyetlen célunk az volt, hogy anyagot szerezzünk, majd betépjünk, ez töltötte ki az életünket.
A cikk folytatódik, lapozz!
