De ahogy a járvány lecsengett, egyre több cég kezdte visszarendezni a dolgokat. A baráti körömben volt, aki emiatt inkább felmondott, és olyan helyet keresett, ahol maradhatott a home office-ban. Mások kompromisszumot kötöttek: átmentek egy jobban fizető céghez, de ott cserébe minden nap be kell járniuk az irodába. Ezek a történetek engem is elgondolkodtattak: vajon én mennyiért adnám fel a távmunka kínálta szabadságot?
Az első, zsigeri válaszom az volt: semmiért. Hiszen a függetlenségem az egyik legfontosabb érték számomra. De aztán belegondoltam: biztos, hogy van az a pénz. A kérdés csak az, hogy mennyi.
Szabadúszóként saját magam fizetem az adóimat és a járulékaimat, ami önmagában is jelentős teher. Ha ezeket át is vállalná egy munkáltató, még mindig nem biztos, hogy jobban járnék. Ugyanannyi pénzből kellene gazdálkodnom, csak éppen elveszíteném a mostani szabadságomat: azt, hogy mikor dolgozom, mennyit utazom, milyen közegben végzem a feladataimat, és hogy mikor. Így, összességében úgy érezném, hogy rosszabbul járok. Olvass még a témában
„A nőknél bűntudat és sírás, a férfiaknál düh és alkoholizmus” – Hogyan mutatkozik meg a depresszió a két nemnél
Mondjuk ki: a felnőttek sokszor hülyék – és ezért nem nevelem a lányom arra, hogy csak a kora miatt tiszteljen valakit
Elemzed az érzéseidet, ahelyett hogy megélnéd őket? A pszichológia szerint ez egyfajta védekezés
Elfeledett szuperélelmiszerek: 10 szezonális zöldség, amit addig egyél, amíg friss
Ahhoz tehát, hogy megérje visszamennem egy irodába, a munkáltatónak nemcsak az anyagi terheimet kellene átvállalnia, hanem éreznem kellene, hogy a kompromisszum valóban kompenzálva van. Magyarán: anyagi szempontból többet kellene kapnom annál, mint amit a szabadúszói lét biztosít. Lényegesen többet.
És szerintem nem vagyok ezzel egyedül. Akik az elmúlt években megtapasztalták a home office előnyeit, nagyon nehezen engedik el ezt a szabadságot. A munka és a magánélet egészségesebb egyensúlyát, az önálló időbeosztás nyugalmát, azt, hogy a főnökük nem napi nyolc órán át uruk és parancsolójuk, hanem „csak” a munkájuk eredményét várja el. Ez egy reális, sőt, igazságos elvárás.
Éppen ezért úgy gondolom, ha egy munkaadó ennél többet akar – vagyis nemcsak azt, hogy a ránk bízott munka készen legyen, hanem azt is, hogy az ő általa kijelölt helyen és időben legyünk jelen, miközben ez valójában nem szükséges a munka elvégzéséhez –, akkor ez bizony egy luxusigény a részéről. És a luxusnak ára van. Ha valaki ragaszkodik ahhoz, hogy az emberei bent üljenek az irodában, akkor ezt igenis meg kell fizetnie. Nemcsak az utazási költséget, a drágább ebédet, hanem a munkavállaló szabadságának elvesztését is.
Őszintén bízom benne, hogy ezt más munkavállalók is így látják, és idővel a munkaerőpiac is ehhez igazodik majd. Mert hiszem, hogy a jövő nem az irodai székhez láncolt munka, hanem a rugalmas, bizalomra épülő munkavégzés felé mutat. Én pedig nagyon szeretném, ha minél többen megélhetnék azt a fajta szabadságot és munka-magánélet egyensúlyt, amit én szabadúszóként tapasztalok.
Következő cikkünkEzek a jelei, hogy „karma kapcsolatban” vagytok – nem véletlenül találkoztatokSokszor előfordul, hogy az élet olyan emberek útját keresztezi, akik látszólag különböző háttérrel és érdeklődési körrel rendelkeznek, azonban kapcsolatuk valamilyen mélységben különleges. Ilyen akkor fordul elő, amikor két egyén között a végzet és a fontos tanítások szálai fűződnek egybe, ami az ezoterikus világban karmikus…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
