Szerb Antal: A Pendragon legenda
A „legvilágirodalmibb” magyar könyvként számon tartott alkotásnak már a műfaji meghatározása is különleges: filológiai detektívregény. Ez a szókapcsolat legalább annyira abszurd, mint a történet maga, amiben a rózsakereszteseket tanulmányozó Bátky János egy hatalmas bűntény kellős közepén találja magát.
A művelt, de kissé életképtelen főhős valahogy mégis keresztül csetlik-botlik a detektívsztorik legsablonosabb fordulatain, de persze korántsem a megszokott módszerekkel. Szerb Antal nem nyomja senkinek az arcába a humort, inkább finoman elrejti a sorok között, de éppen ez a stílus az, ami miatt az ember néha könnyezve nevet a kalandokon, miközben egyre kíváncsibb lesz, mi sül ki mindebből.
Szabó Magda: Az ajtó
Szabó Magda regényét több nyelvre is lefordították, sőt film is készült belőle Szabó István rendezésében, Helen Mirrennel a főszerepben.
Az önéletrajzi ihletésű történet főhőse Emerence, egy magányos, magának való, de a végletekig egyenes és gerinces nő, akivel Szabó Magda különös barátságot köt.
A megrendítően szép történet a kölcsönös elfogadásról, a becsületről és a szeretetről szól olyan egyszerű, mégis kivételes stílusban, amit Szabó Magdán kívül csak nagyon kevesen képesek művelni. Aki olvasta Az ajtót, egészen biztosan nem úszta meg néhány könnycsepp nélkül, de talán ennél is lényegesebb, hogy a könyv hatására néhány dolgot egészen más színben látsz majd ezentúl.
Füst Milán: A feleségem története
Füst Milán regényét az európai irodalomban is a kiemelkedő alkotások között tartják számon, holott egy kicsit talán nehezebben befogadható történetről van szó.
Az elbeszélő Störr kapitány, egy holland hajós, aki látszólag apró-cseprő ügyeit meséli el feleségével, Lizzy-vel kapcsolatban. A regény középpontjában a féltékenység áll, minden keserűségével, fájdalmával, és a néha abszurditásba torkolló elméleteivel, éppen úgy, ahogyan mi magunk is megéljük: kicsit szomorúan, kicsit nevetve, de ez a nevetés keserű ízt hagy a szájban. A könyv talán legfájdalmasabb igazsága, hogy mind magányra vagyunk ítélve, hiszen senki más gondolataival nem gondolkodhatunk, soha senkit nem ismerhetünk meg egészen. Igaz, erre nincs is szükség ahhoz, hogy összetartozzunk.
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!