Másképp
Egy lerobbant bérház egyik kicsi lakásában nőttem fel egyke gyerekként, mégis rengeteg jó emlékem van kiskoromból. A szüleim áthívják a szomszédokat – vagy mi megyünk át hozzájuk – együtt eszünk vagy társasozunk. Valamelyik apró nappaliban táncolunk rockabillyre. Apa később jön haza, mert megiszik egy sört a haverjaival, anyám a kolléganőjével hahotázik a konyhában, vagy kimegyünk a parkba valamelyik családi baráttal és az ő gyerekeivel mászókázom.
Most én vagyok harmincas – mint ők voltak akkor – és merőben más az életem. Egyedülálló anya vagyok, aki azt sem tudja, kik a szomszédai. A munkahelyemen nincsenek barátaim, oda csak dolgozni járok. A szüleim idősek és vidékre költöztek, csak ünnepekkor megyünk le hozzájuk a gyerekkel. Szoktunk csetelni a többi ovis anyukával, de csak ilyenekről, hogy ki mit süt majd az ünnepségre. Sem időm, sem energiám, sem lehetőségem nincs barátkozni, pedig igényem lenne rá.
