Dacára annak, hogy a szinglilét sokak szemében vonzó életstílus, a legtöbb egyedülálló mégsem számít kifejezetten boldognak. Ennek akad néhány mérvadó oka, amik rövid- és hosszútávon egyaránt akadályozzák a gondtalanságot.
Karrierista életfelfogás
Az egyik leggyakoribb ok, ami miatt manapság sokan kényszerülnek egyedülállóként helytállni, az a karrierista életfelfogás.
Egyértelműen felborult a megszokott életvitel, sok esetben fontosabb lett a munka, mint a családalapítás.
Ez az élethelyzet gyakran túlságosan kiéleződik, akár gyermekkori negatív példa, akár saját elhatározás alapján, de a nők is mindenáron versenyképes keresethez szeretnének jutni (hozzá kell tennünk, jogosan).
Sokan nem tudatosan választják a karrierista életmódot, egyszerűen csak maximálisan odateszik magukat, kizárólag az előrejutásra koncentrálnak, rendszerint úgy érzik, egy kapcsolat nem is férne bele az életükbe.
Azonban az idő nem áll meg, a családalapítás aktualitása során a többség rádöbben, hogy sokkal magányosabb, mint azt korábban hitte.
Erős önbizalomhiány
Annak ellenére, hogy milyen tökéletes életvitelnek tűnik az a sokszor egészséges önzés, ami a szinglilétet kíséri, a legtöbb egyedülálló erős önbizalomhiánnyal küzd.
Természetesen nem az élet minden területén igaz ez az állítás, de az emberi kapcsolatokra azért sok esetben ráhúzható.
Gyakori, hogy valaki a túl sok csalódás, vagy éppen egy drasztikus szakítás miatt választja inkább a magányt, hiszen ha nem kell senkire számítani, nem muszáj valakiben bízni, akkor a csalódás is elkerülhető.
Ez a felfogás a jelenben igaz, de a jövőben sok boldog pillanattól fosztja meg az embert.
Az igazi probléma akkor jelentkezik, amikor mindez tudatosul, de a szingli már nem meri, nem tudja annyira megerősíteni az önhittségét, hogy mások felé nyugodt szívvel nyithasson.
Előnybe helyezett magány
Az egészséges önzésről már volt szó, ám tudni kell azt is, hogy ezen a téren nagyon könnyű túlzásokba esni.
A legtöbb ember (nem csak a szinglik) képtelen arra, hogy összhangot leljen a felhőtlen önállóság és a boldog kapcsolat között.
Sokan úgy vélekednek, hogy a párkapcsolat túl sok lemondással jár, miközben az egyedüllét biztosítja a személyiség kiteljesedését, és a maximálisan birtokokolt szabadságát.
Pedig mindez csak erőbedobás és elhatározás kérdése.
Egy párkapcsolatban élő ember éppúgy tölthet sok időt egyedül, járhat szépségkezelésekre, edzésekre, szórakozni, mint az, akinek valóban nem kell senkihez alkalmazkodnia.
Teljes mértékben a párkapcsolattól függ, mit „engedünk meg” a másiknak, az egészséges, felnőtt viszonyokban nincs helye a birtoklási vágynak.
Túl magas elvárások
A sok éve egyedülálló emberek hajlamosak idealizálni a tökéletes partnert, párkapcsolatot, ami számos esetben teljesen irreális elvárásokhoz vezet.
A valóságban nem létezik hibátlan ember, csupán olyasvalaki, aki számunkra tökéletes.
Ez az eszményi személyiség, az összetartozás érzése azonban nem alakul ki néhány randi után, sőt, általában az együttélés szükséges ahhoz, hogy kiderüljön az igazság.
A legtöbb megrögzött szingli esélyt sem ad a férfiaknak, nem hagyják őket próbálkozni, vagy ha mégis, túl hamar pontot tesznek a bimbózó kapcsolat végére.
Talán azért, mert nem érzik egyből azt, amit az önismereti könyvek szerint érezniük kellene, talán azért, mert csak egyetlen egy rossz elszólása volt a kiszemeltnek… A túl magas elvárások mindig mondvacsinált kifogásokhoz vezetnek.
Kötődési fóbia
Erősen befolyásolják a szinglik boldogtalanságát a kötődési fóbiák, amik nem csupán azért alakulhatnak ki, mert valaki korábban csalódott, és még mindig nem heverte ki a padlóra kerülést.
Sok egyedülálló lényegében vágyik a kapcsolatra, a törődésre, az odaadásra, ugyanakkor fél elkötelezni magát.
Csak a legszerelmesebb emberek képesek arra, hogy félelem nélkül mondják ki a boldogító igent, a többségben ott motoszkál a kisördög.
Elvégre óriási elhatározás kell ahhoz, hogy valakivel egy egész életet leéljünk, tudva, hogy nem feltétlenül lesz mindig gondtalan a viszony.
Sok szingli inkább úgy véli, legyen egyedül kevesebbet boldog, mint éljen egy olyan kapcsolatban, ami áldozatokkal, lemondásokkal jár, és nincs rá garancia, hogy örökre felhőtlen lesz.
A két oldal örökös harca
Bár nincsen kőbe vésve, hogy egy ember csak párkapcsolatban lehet boldog, és a társadalom is talán egyre elfogadóbbá válik ezen a téren, főleg a nőkben folyton harcol a két oldal.
Az egyik támogatja az életvitelt, megerősíti az önállóság és a kiegyensúlyozottság érzetét, miközben a másik oldal folyton a párkapcsolat felé taszigálja a szinglit.
Főleg a harmincas évek közepén, végén jön az erős kétségbeesés, a „most vagy soha” érzés, ami gyakran elkeseredett lépésekhez vezet.
A negatív események csak újra megerősítik az egyedülállót, hogy a párkapcsolat értelmetlen, a szerelem nem tarthat örökké, és hogy sokkal jobb, ha csak magunkra támaszkodunk.
Más kérdés, hogy csupán a vérbeli szinglik örülnek igazán a környezetükben élő boldog pároknak, a frissen alapuló családoknak, az újabb esküvőknek, és csak ők tudják rosszérzés nélkül elereszteni a fülük mellett a „te sosem mész férjhez?” kérdéseket.
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!