Késő bánat, eb gondolat
Aki azt mondja, időskoromra bánni fogom, hogy nem vállaltam gyereket, az nem ismer engem. Minden barátom, sőt, még a rokonaim (anyám) számára is egyértelmű volt a kezdetektől, hogy nekem sosem lesz gyerekem. Nem félek kimondani, hogy utálom a gyerekeket és a hideg kiráz a gondolatára, hogy felneveljek egy kis csimóta-parazitát, brrr… Ezek az emberek valamiért mégis azt hiszik, hogy ők jobban ismernek engem, mint én saját magam.
Pedig…
Amikor kérdezik – mert mindig kérdezik, sosem magamtól hozom fel a témát – és kijelentem, hogy nem szeretnék gyereket, a legtöbben visszahőkölnek, majd sajnálkoznak. Számtalanszor hallottam már, hogy „pedig olyan jó anya lennél!” Erre annyit tudok mondani, hogy én is tudom, hogy jó anya lennék, csak éppen nem lennék boldog. „De hát miért??” Mert jól tudom, hogy milyen lemondással jár az anyaság és én ezt egyszerűen nem akarom bevállalni. Érdekes módon az embereket ez abszolút nem érdekli, nekik a gyerekvállalás ténye fontosabb, mint az egyén boldogsága. Azt mondják ezzel, hogy kit érdekel, hogy nyomorult leszel, az a fontos, hogy legyen gyerek! Sosem fogom megérteni ezt a hozzáállást.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
