Szeretném hinni, hogy egy olyan tökéletes kapcsolat sincs, amelyik mindennemű konfliktust el tud kerülni azt követően, hogy megérkezik a várva várt utód. Nálunk legalábbis bármennyire nagy volt a harmónia, a gyermekáldást követően tagadhatatlanul voltak összezörrenések. Mindenkinek új volt a felállás, megváltoztak a lehetőségek, a körülmények, ráadásul nem egy olyan kisbabát kaptunk, aki csak evett-aludt és a kettő között édesdeden mosolygott a kiságyában. A kőkemény hasfájós időszak néhány évnek tűnő hónap alatt elmúlt, minden és mindenki a helyére került, a családi egység pedig erősebb, mint valaha. De milyen praktikák segítettek idáig jutni?
A vita nem tragédia
Egy újdonsült anyuka meglehetősen labilis érzelmi világgal rendelkezik, amin az égvilágon semmi csodálkoznivaló nincs. Éppen a természet egyik legszebb, de legnehezebb feladatát hajtotta végre, jó eséllyel fizikálisan és mentálisan is kimerült, sokszor tanácstalan és fogalma sincs, mihez fog kezdeni ezzel a hatalmas felelősséggel a vállán. Így aztán nem túlságosan nehéz egy újszülött édesanyjával összekapni még egy vadidegennek sem, nemhogy a közvetlen családtagoknak. Nehéz lehet elfogadni, hogy ennek (a média által) idillinek mutatott időszaknak sokszor éppen a különféle veszekedések vetnek véget. Ez különösen fájó akkor, ha egyébként egyáltalán nem volt rátok jellemző, hogy komolyabban vitatkoztatok volna. A történtek akár úgyis lecsapódhatnak bennetek, hogy mindent tönkretett az új felállás, és hogy egyáltalán nem is álltatok készen a gyermekáldásra.
Szerencsére ez csak egy átmeneti és többnyire rövid időszak, ami ugyan a lazább kapcsolatokat szétzilálhatja, de az erőseket csak még stabilabbá teszi.
Ha sikerül a hormongőzös gondolatok között kicsit tisztán látnod a helyzetet, akkor érdemes végigpörgetned magadban néhány dolgot. Először is azt, hogy erre az élethelyzetre akkor sem tudsz felkészülni, ha 100 könyvet elolvasol, és úgy érzed, minden lehetséges tanfolyamon részt vettél. Gyakran nem azt kapjuk, amit vártunk, és ez különösen igaz a szülővé válásra.
Érdemes tudatosítanotok magatokban, hogy mindenki pontosan olyan tanácstalanul és feszülten vág neki ennek az egésznek, mint ti, csupán az változik, hogy milyen területeken bizonytalanodunk el igazán. Ez utóbbi viszont teljesen attól függ, hogy hol szembesültök nehézségekkel: etetés, altatás, hozzátáplálás, dackorszak? Azt is célszerű átgondolnotok, hogy még egy házi kedvenc örökbefogadása is hatalmas változásokkal és gyakran a napirend teljes felrúgásával jár, ami bizony eredményezhet nézeteltéréseket. És hol van egy kutya, vagy egy macska az új kis élet igényeihez képest!
Érthető, ha valamilyen szinten tragédiának éled meg, hogy a boldog gyermekágy helyett már megint összevitatkoztatok valamin, de ezek a viták vezetnek majd a közös álláspont megtalálásához.
Ami létfontosságú, hogy ha lenyugodtak a kedélyek, tisztázzátok a nézeteltéréseket és ne hagyjátok, hogy tüskék maradjanak bennetek! Az ilyenkor szerzett lelki sebek nem múlnak el maguktól, csak ha foglalkoztok velük – adott esetben akkor, ha a csecsemőkoron már rég túl vagytok.
Beszéljetek a friss élményeitekről!
És persze a kétségeitekről is! Meglepő lehet mindkettőtök számára, hogy egyes szituációkat mennyire másként éltek meg pusztán azért, mert más szemszögből (szerepből) nézitek őket. Ahogy a legtöbb pár, úgy mi is elkövettünk egy tipikus hibát: én több segítségre, „lazítási” lehetőségre számítottam, de nem kommunikáltam ezt megfelelően, miközben a párom arra várt, hogy majd elmondom, mit csináljon, mert szerinte nekem minden zsigerből, ösztönösen jött.
Amikor ezt végre megbeszéltük, csak nevetni tudtam magunkon, mert közöltem vele, hogy fogalmam sem volt, mit kell csinálnom, nem egyszer hívtam a védőnőt, vagy éppen a kismama fórumokat segítségül, mert már annyira kétségbeesetten kerestem a megoldásokat. Mindez számára úgy jött le, hogy én tökéletesen uralom a helyzetet önállóan is, holott én gyakran kétségek között vergődtem – persze hullafáradtan. Ennyit számít egy teljesen új élethelyzet, még egy olyan kapcsolatban is, ahol gyakran kitaláljátok egymás gondolatát és tényleg figyeltek a másik igényeire, jeleire.
Nagyon könnyen vakvágányra kerülhet tehát minden, főleg akkor, ha egyébként sem volt kifejezetten zökkenőmentes és gördülékeny a kapcsolatotok. Ilyen esetben tényleg nagyon lényeges, hogy akár a megszokottnál határozottabban, de igenis egy kicsit erőltesd, hogy többet kommunikáljatok egymással. Szeretjük azt hinni, hogy a szülővé válás csak az anyáknak nagy feladat, de ez a legkevésbé sem állja meg a helyét. A férfiakat is gyötri számos kérdés, és ők is szeretnének a lehető legjobb apák lenni. Ám a teendők számukra sokszor még annyira sem maguktól értetődőek, mint a teljesen kezdő anyukáknak.
Jöjjön az a szabadprogram!
A szabadprogram lebonyolítása a kezdetekkor kiemelten nehéz feladat, de mindent meg kell tennetek az ügy érdekében. Először valószínűleg a kedvesed lesz az, aki ki tud szabadulni otthonról, míg téged valószínűleg egy időre összeláncol a szoptatás a gyermekeddel. De még ekkor is megoldható, hogy legalább 1-1,5 órára kicsit friss levegőhöz juss – mégpedig egyedül. Egy kutyasétáltatás, bevásárlás, vagy egy kávé a teraszon is életmentő tud lenni!
A későbbiek folyamán el kell engedned a félelmet, hogy rossz anya az, aki saját magára is időt szán, tehát programot csinál a gyereke nélkül. Ezt sajnos a modern maximalizmus ültette el bennünk, illetve sokan a szülőkkel, nagyszülőkkel példálóznak, akik nem egy, de nem is kettő gyereket neveltek, és „mégis megoldották valahogy”.
Sokan elfelejtik azt, hogy a szüleink, nagyszüleink gyakran több generációval éltek együtt, de legalábbis az unokatestvérek rendszeresen együtt játszottak, így megoszlottak a feladatok, a felügyelet sem egy emberre hárult. Azt pedig ismét csak sejtet valamit, hogy a mai szülők gyakran éppen azzal rontják el gyermekeiket, hogy túlontúl kiszolgálják és ellényeztetik őket. Érdekes kérdés, hogy ezzel milyen gyermekkori sérelmeket próbálunk orvosolni? Talán pont a kevés együtt töltött időt, az esetlegesen túl szigorú szabályokat, vagy éppen a szülői nemtörődömségét, távolságtartását kompenzáljuk – tudat alatt – saját gyermekeink életében? Nyilván ezek a kérdések nem mindenkiben tépnek fel sebeket és nem mindenkit neveltek büntetéssel, veréssel, lelki zsarolással, stb.
Bármi is legyen az igazság, az kétségtelenül igaz, hogy minden anyának jár a szabadprogram, amit természetesen a lehetőségekhez, az aktuális élethelyzethez, és a baba korához kell mérni. A kapcsolatotoknak is nagyon jót tesz, ha külön-külön szintén fel tudtok töltődni, hiszen kiegyensúlyozottabban és türelmesebben álltok egymáshoz éppúgy, mint a közös gyermeketekhez.
Az pedig egy ideig igazi felüdülés lesz, ha végre sikerül összehozni édes kettesben egy randit, de érdemes erre is hangsúlyt fektetni. Ez ismét csak nem a rossz szülőség ékes példája, hanem éppen a tudatosságé. Nem attól lesztek ugyanis jó szülők, hogy minden percet a gyermekkel töltötök, hanem attól, ha jó példával tudtok előtte járni és odafigyeléssel, odaadással tudjátok nevelni. Ebbe bizony az is beletartozik, hogyan viszonyultok egymáshoz és a párkapcsolatotokhoz. Már csak az arany középutat kell megtalálnotok…
Képek forrása: inarik/Depositphotos.com, lacheev/Depositphotos.com