A bűntudat viszont nem múlt el egészen
Amikor Bence hazajön két hetente vasárnapi ebédre, és látom, hogy kicsit fáradtabb, mint szeretném, összeszorul a gyomrom. Vajon eszik eleget? Vajon boldog abban a kis albérletben, amit három lakótárssal osztanak meg? És akkor eszembe jut, hogy pár hónappal ezelőtt még azon örültem, hogy nem kell neki mosnom a szennyest.
Egyszer megkérdeztem tőle, direkt könnyed hangon, hogy hiányzik-e neki otthon. Azt mondta, persze, hogy hiányzik, de jó, hogy elment, mert most már felnőttként tudunk beszélgetni, nem anya-gyerekként. Ez a mondat napokig motoszkált bennem.
Talán ő is átment valami hasonlón, amin én: örült annak, hogy szabad, és mégis fájt neki, hogy elszakadt tőlem.
Most, amikor esténként Zoltánnal a teraszon ülünk egy pohár bor mellett, és nem kell figyelnünk, hogy hazajött-e már a gyerek, van bennem valami békesség. De ha megkérdezik, hiányzik-e Bence, nem tudok egyetlen egyszerű választ adni. És talán nem is kell. Olvass még a témában
Kapcsolódó cikk a következő oldalon:
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
