A mi gyerekkorunkban még az volt a természetes, hogy egy hétre elmentünk táborba a Balatonra és legközelebb akkor hallottunk a szüleinkről, amikor hullafáradtan hazaestünk vasárnap este. De igazából eszünkbe se jutott, hogy felhívjuk őket – és nekik se.
Most meg két kattintás után a mesterséges intelligencia azt is megmondja, mit főzzünk abból, ami otthon van, megírja helyettünk az illedelmes e-mailt és kidolgozza a gyerek matekháziját. De vajon jó ez nekünk?
Nem félek a mesterséges intelligenciától. Inkább úgy látom, mint egy eszközt, ami rengeteg lehetőséget hozhat. Könnyebbé teheti az életünket, segíthet rendszerezni a káoszt. Ugyanakkor elgondolkodtat, mennyire fogunk „ellustulni” testben, agyban és lélekben, ha egyre több rutint, feladatot kiszervezünk… Ez előre viszi majd a társadalmunkat és több időnk, energiánk lesz önmagunkra, vagy ennek az ellenkezője fog történni? Olvass még a témában
Amikor a gép gondolkodik helyettünk
A Massachusetts Institute of Technology friss tanulmánya pontosan ezt vizsgálta. A kutatók arra voltak kíváncsiak, mi történik velünk, ha írás, tanulás vagy döntéshozás közben rendszeresen mesterséges intelligenciát használunk. A Your Brain on ChatGPT című tanulmány során 54 egyetemistát osztottak három csoportra: voltak, akik csak saját tudásból dolgoztak, voltak, akik keresőmotort használhattak és volt egy AI-felhasználó csoport is.
A feladat mindenkinek ugyanaz volt: esszéket kellett írni.
A kutatók EEG-vel figyelték a diákokat, és amit láttak, az elég beszédes volt. Azok, akik mesterséges intelligencia segítségével írtak, látványosan kevesebb idegi aktivitást mutattak – főleg a memóriához, figyelemhez és döntéshozáshoz kapcsolódó agyi területeken. Sőt, megfigyelték azt is, hogy minél több feladatot bíztak a mesterséges intelligenciára a diákok, annál kevésbé voltak jelen szellemileg a munkában. Később sokuknak még az is gondot okozott, hogy visszaemlékezzenek a saját esszéjük tartalmára.
Nem meglepő módon a mesterséges intelligenciával írt szövegek kevésbé voltak eredetiek. Homogénebbek lettek, mint amikor a diákok önállóan írták a munkákat, ráadásul a munka végeztével a résztvevők érzései is vegyesek voltak. Egyesek büszkén adták le az esszéket, mások viszont úgy érezték, nem igazán lehetnek büszkék a teljesítményükre. Ez a „szerzői identitásválság” hosszú távon negatív hatással lehet az önbizalomra, az alkotás örömére, vagyis arra az érzésre, hogy valamit valóban létrehoztunk.
Amit nem pénzben, hanem szellemileg fizetünk meg
A kutatók a jelenséget „kognitív adósságnak” nevezték el. Ez azt jelenti, hogy ha túl gyakran hagyjuk, hogy más – jelen esetben egy algoritmus – gondolkodjon helyettünk, idővel mi magunk is „leszokunk” ugyanerről. Csökken a kreativitás, tompul a kritikai gondolkodás, hiszen az agyunk egyszerűen kevésbé stimulált, a kiépült idegi pályák elhasználódnak. Olyasmi ez, mint amikor egy izmot nem használsz elég gyakran: egy idő után látványosan sorvadni kezd.
A kutatók ugyanakkor tudják, hogy a technológia fejlődésének nem lehet gátat szabni és úgy gondolják, nem is kell. De meg kell tanulnunk tudatosan együttműködni vele. Például használjuk az AI-t ötletelésre, gyors vázlatírásra, de az érdemi munkát – az értelmezést, átírást, formálást – végezzük el mi magunk. Így még fejleszthetjük is az agyunkat, gyorsíthatjuk az egyes folyamatokat és kreatívabb tartalmakat alkothatunk.
Minden eszköz annyit ér, amennyi tudatosságot viszünk a használatába
Ha minden helyzetben az AI-ra bízzuk a gondolkodást, előbb-utóbb észrevétlenül elkezd laposodni a gondolkodásunk is. Nem feltétlenül arról van szó, hogy teljesen elbutulunk, de biztosan kevesebbet eddzük azt, ami a legnagyobb kincsünk: az agyunkat.
Csábító, hogy a mesterséges intelligencia egyre több mindent megold helyettünk, nem szabad elfelejtenünk, hogy néha pont a nehéz, gondolkodást igénylő feladatok visznek minket előrébb – ezek tanítanak a legtöbbet önmagunkról és ezek fejlesztik a belső világunkat. Szóval talán nem is az a kérdés, hogy okosabbak vagy butábbak leszünk-e a mesterséges intelligenciától, hanem sokkal inkább az, hogy megtaláljuk-e a módját annak, hogy ne helyettünk, hanem velünk együtt dolgozzon és ezzel új távlatokat nyisson.
