A nő és a technika, avagy miért nem boldogulunk a kütyükkel?

A nő és a technika, avagy miért nem boldogulunk a kütyükkel?

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / A nő és a technika, avagy miért nem boldogulunk a kütyükkel?

Emlékszem arra, amikor húsz évvel ezelőtt férjem hazahozta az első számítógépünket. Nem láttam semmilyen gyakorlatias hasznát, csak egy drága, kislakás lévén a fél szobát kitöltő újabb, felnőtt férfiaknak szóló játékot láttam benne. Eme gép sorsa az lett, hogy az akkoriban szokásos fekvő házra cserepes dísznövényeket raktam, hogy legyen valami haszna is ennek az ,,izének”. Természetesen, a virágok locsolása közben – véletlen-direkt – kilötykölődő víz tönkre tette eme nemes szerkezetet. Küldetés teljesítve – gondoltam.

Ismerkedés a számítógéppel

Esti iskolában láttam először működő, internethez kapcsolható számítógépet. Miután szóban már felvilágosítottak, hogy ennek az ,,izének” a segítségével bármilyen információhoz hozzájuthatok, egy kicsit megenyhült a szívem iránta.

Mintha egy zongorához ültem volna, levettem ujjaimról a töménytelen mennyiségű gyűrűt, a klaviatúra fölé helyzetem kezem, és vártam a csodát.

Igen ám, de elég nehéz a hideg logikával vitázni. Azt tudtam, hogy én mit akarok, ám – nő lévén – nem tudtam ezt egyértelművé tenni a gép számára. Annyi ablakot nyitottam meg türelmetlenségem okán, hogy sikerült rögtön első alkalommal lefagyasztanom e nemes szerkezetet. Áhhh… hülyeség az egész – gondoltam.

Második alkalom a gépnél

Második alkalommal a gép sípolni kezdett. Felpattantam a helyemről, és átöleltem a monitort. Testemmel próbáltam tompítani a zajt. A mai napig nem jöttem rá, hogy mit csináltam rosszul, és miért ez volt ennek az ,,izének” a válasza.

Tanáromnak próbáltam elmagyarázni, hogy én még mosógépet is úgy választok, hogy minél kevesebb gomb legyen rajta, hogy használata minél egyértelműbb legyen, és hogy minél kevesebbet hibázhassak.

Kétségbeesetten mutattam a klaviatúrára, melyen millió ,,gomb” volt. Majdnem elsírtam magam. Tanáromnak viszont mosolygós napot okoztam ostoba női kétségbeesett arckifejezésemmel.

Az első mobiltelefon

Természetesen nekem is volt később megbízható ,,téglafonom”, ám első, saját mobiltelefonom, melybe én írtam bele a telefonszámokat, valamilyen egyéb kategóriába tartozott. Színre és formára mentem, tudása teljesen hidegen hagyott. Őt is az én tudásom.

Ugyanis, úgy írtam be a számokat, hogy az jól mutasson, tehát, a sorszámot nem folyamatosan ütöttem a telefonkönyv memóriájába, hanem szóközökkel. Két napomba és egy kisebb idegösszeomlásomba telt, mire rájöttem, hogy emiatt nem tudok senkit sem felhívni. A problémát fokozta az is, hogy nem volt férfi a közelemben, aki lehülyézett volna, egyúttal orvosolta volna a problémát.

Az első fényképezős telefon

Telefonjaimat két dologra szoktam használni: telefonálni és zenét hallgatni. Ám egy alkalommal megleptem magam a telefonálmommal, melynek fényképezőrésze érintőképernyős volt. Természetesen a színére és formájára is emlékszem, elegánsan fekete és nagyon vékony, kézbe simuló volt.

Meg akartam lepni páromat néhány erotikus fotóval, így ezt a funkciót is megtanultam használni. Agyamat viszont nem, mert a fényképek elkészültével elromlott a telefon. Rohantam a szervizbe, leadtam a készüléket. A meglepetés akkor ért, amikor mentem érte. A szervizben lévő összes férfi nagyon és furán mosolygott rám…

Az első okos telefon

Kamasz lányom biztatására ugyan olyan telefont vettem, mint amilyen az övé: okosat. Elbűvölt, hogy azzal az ujjával, mellyel nemrég egy évesen az orrát turkálta, milyen gyorsan tudja kezelni ezt a készüléket. Gondoltam, fog ez nekem is menni: ha tényleg okos ez a telefon, kipótolja értelmi hiányosságaim.

Éppen eladtam a házam, így, telt erre az ,,izére”. Aznap este elég jól sikerült megünnepelni a házeladást, így őszintére ittam magam. A szokásos ,,szeretlek” sms-t próbáltam megvalósítani az érintőképernyőn. Nos… ez a mutatvány az alkohollal és érintőképernyővel nehezített pályán húsz percembe telt. Ezen felül, több ember kapta meg ezt az intim vallomást aznap este, mint akinek szántam.

Szükségem van rájuk…

Az okos telefonomat többnyire ugyan arra használom, mint régen: zenehallgatásra és telefonálásra. Számítógépemben most kellett winchestert cserélni, új programokat kapott, de még így is ,,kehes”.

Azóta sem változott semmi, hiába fenyegetem, hiába simogatom a házat, ő azt csinálja amit gondol és jónak lát.

Néha úgy érzem, hogy ki kellene cibálni az udvarra, és fejhangon visítva rommá tiporni, de sajnos már az életem részei lettek ezek az ,,izék”. Megszerettem őket, élek, dolgozok velük, és szükségem van rájuk…

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást