Gyerekként azt képzelni, hogy a szüleink nem a valódi szüleink, és csak csecsemő korunkban örökbe fogadtak, egy viszonylag gyakori képzet, amit sokan átélnek. De mi lehet a magyarázata?
Az árvaság tragikus sors, amely a háborúk, az éhínség és a nők rossz egészségügyi ellátása miatt világszerte egyre gyakoribbá válik. Ennek súlyos és tartós hatása lehet, amint azt számos tanulmány kimutatta. Az árvaságnak azonban pszichológiai dimenziója is van: ez egy univerzális archetipikus minta az emberi pszichében. Carl Jung elméletei szerint az archetípusok nem csak az egyén, hanem a kollektív tudattalattinkhoz tartoznak.
Árvának lenni annyit jelent, mint egyedül lenni a világban, anyától, apától vagy mindkét szülőtől megfosztva. Az árvaság mint pszichológiai jelenség az elhagyatottság belső állapotára vonatkozik. Ha a düh a tehetetlenség érzése, akkor a magány és a veszteség az árvaság érzései. Megélhetjük az árvaság archetípust anélkül, hogy a valóságban árvák lennénk, ahogyan azt gyermekkorban sokan megtapasztalják. Olvass még a témában
Azok, akik gyermekkorukban úgy hitték, hogy örökbe fogadták őket, felnőtt korukban is találkozhatnak az elárvultság érzésével, és ez általában azt jelzi, hogy van még feladatuk ezekkel az érzésekkel.