Valamilyen oknál fogva sosem vonzottak a túlságosan zárkózott, háttérbe húzódó lányok, és 30 fölött még inkább zavaró, szembeötlő, ha egy nőben nincs elég spiritusz.
Mindig is a nagyszájú, élcelődő lányokra buktam, akikkel mindenféléről el lehetett beszélgetni (akár pasis témákról is), egymást finoman szívatni, ami már-már flörtölésnek számít. Nyilván összefüggés van abban, hogy én is meglehetősen extrovertált, nagypofájú pasi voltam/vagyok, aki hasonló típusú hölgyekkel érzi jól magát.
Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a zárkózott nők ugyanazokkal az értékekkel rendelkezhetnek, mint nyitottabb társaik, okosak, humorosak, adott esetben kisördögök az ágyban (alamuszi nyuszi nagyot ugrik), viszont nem jó a marketingjük, márpedig a mai világban ez sokat jelent. Persze az idők során jó néhány lányról kiderült, hogy a „nagy” marketing mögött nem rejtőzött annyi érték, mint amit kifelé mutattak, de azért ezt viszonylag rövid idő alatt, a különböző élethelyzetekből ki lehet következtetni.
Ó, azok a vért izzadós randik!
Baromi sokáig félénk voltam a lányokkal, vagy legalábbis azokkal, akik igazán tetszettek. Ilyen szempontból későn érő típus voltam, nagyjából 24-25 éves koromban jutottam el a törzsfejlődés azon szakaszába, hogy rájöjjek, a jó nőktől való félelem csak az én fejemben létezik, tehát ugyanolyan bátran kell közelednem hozzájuk, mint a kevésbé szép lányokhoz, akikkel bezzeg már 17-18 esztendősen is jól megértettem magam.
Szóval húszas éveim derekán belecsaptam a lecsóba, kipróbáltam az ismerkedés szinte minden formáját, bár az utcán való leszólítás műfaját valahogy sosem tudtam magamévá tenni. Akkoriban interneten is ismerkedtem hölgyekkel, és bizony belefutottam egy-két, ha nem is kínos, de fárasztó randiba.
Az egyik esetnél egy közös képcserét követően találkoztunk, és bizony alaposan megdöbbentem. A képen ugyanis egy csinos nőt láttam, viszont aki elém lépett a Moszkva téren, egyszerűen ronda volt. Igazándiból postafordultával el kellett volna köszönnöm tőle, de nem akartam bunkó lenni, és bíztam benne, hogy talán jó fej, legalább dumálunk egy frankót.
Beültünk egy helyre, és elkezdtünk beszélgetni, de ő végig zavarban volt, talán észrevette rajtam a csalódást, mert tény, hogy nem tudtam a legjobb formámat nyújtani, miután leforrázott a találkozás. A legszívesebben beszóltam volna neki, hogy nem illik más fotójával ismerkedni, vagy 10 évvel ezelőtti képpel, és miután egyáltalán nem bizonyult jó fejnek, vagy lazának, fel is tettem neki a nagy kérdést, hogy miért azt a fotót küldte el nekem? Azt a választ kaptam, hogy sajnos nem volt róla jobb kép, és bár az 10 évvel ezelőtt készült, szerinte nem változott sokat. Erre már felment bennem a pumpa, megmondtam neki, hogy szerintem igenis sokat változott a tíz év alatt, és ízléstelennek, valamint megtévesztőnek tartom az egész projektet. Fizettem, felálltam, és elköszöntem.
Egyszer rászántam három hónapot egy zárkózott lányra – jó volt, szép volt, elég volt
Talán 24 körül lehettem, mikor megismerkedtem egy 20 éves, csinos, barna hajú lánnyal, nevezzük őt Annának. Egy házibulin találkoztunk először, ahol kicsit be volt csiccsentve, így jobban elengedte magát, már-már lazának tűnt. Nagyon jól elbeszélgettünk, aztán az este végén megbeszéltem vele egy randit.
A két nappal későbbi találkozón már teljesen más arcát mutatta a leányzó, zavarban volt, pironkodott, a hangját alig hallatta. Ennek ellenére ostrom alá vettem, és nagyjából két hét elteltével elcsattant az első csók is. Mint később kiderült, teljesen tapasztalatlan volt minden tekintetben, és elképesztően nehéz volt bármiféle komolyabb információhoz hozzájutni, ami vele kapcsolatos.
Nem tudom miért küzdöttem három hónapig, valószínűleg azért, mert nagyon tetszett, és kíváncsi voltam a kincsre, amit a mélyben sejteni véltem. Úgy éreztem, hogy ha kitartó vagyok, és egyre közelebb kerülünk egymáshoz, majd megnyílik, és kiderül, hogy egy csiszolatlan gyémántra leltem.
Sajnos szexuálisan is elképesztően zárkózott volt Anna (és még szűz), ezért olyan lassan haladtunk a testiség titkos ösvényén, hogy úgy éreztem magam, mint egy buddhista szerzetes, akinek az a feladata, hogy a templomhoz felfelé menet minden lépcsőn meg kell állnia, és elmélkednie két napig.
Szép heteket, hónapokat töltöttünk együtt, de éreztem, hogy nem ő az igazi, hiányzott belőle a vitalitás, a lazaság, a szikrázó szexualitás. Szerintem ő is érezte hogy én másra vágyom, és a harmadik hónap végére lendületemet is vesztettem. Gyakorlatilag egyszerre döntöttük el, hogy szakítsunk, ami viszonylag fájdalommentesen zajlott.
Nem bánom, hogy megtapasztaltam ezt a fajta, „neveljünk nőt a lányból” típusú kapcsolatot, de egy életre elegem lett belőle. Az eset óta már csak olyan hölgyekkel voltam hajlandó kapcsolatba bonyolódni, akik vagányak, érett gondolkodásúak és nyitottak a világra.