Máig mélyen él bennem az óvodáskori szerelmem. Szép kisfiú volt, kedves, barna hajú, sokkal magasabb volt nálam, és Petinek hívták. Nagyon-nagyon szerelmesek voltunk egymásba, közös jövőt terveztünk az ovi legnagyobb fájának árnyékában. Vajon létezik szerelem a kamaszkor előtt? Mirk Zsófia pszichológust kérdeztük.
„Abszolút létezhet és létezik is. Az a tapasztalatom, hogy az emberek nagy része emlékszik az óvodáskori vagy általános iskolás szerelmeire. Jómagam is emlékszem rá, sőt még arra is, hogy ki volt belém szerelmes. Ezek az első szerelmek identitásunk részét képezik. Még kis „identitás magocskák” ugyan, de fontos érzések, amelyek fokozatosan fejlődnek bennünk az idő múlásával, amíg el nem érkezünk addig a korig, amikor már a szerelem érzése a szexualitásban is kiteljesedik” – véli Mirk Zsófia pszichológus, coach, mediátor.
Érzelmi intelligencia – folyamatosan tanuljuk
Szakértőnk szerint „a szerelem érzése olyan érzés, amit nem tudunk irányítani. Sem gyermekkorban, sem később. Az ösztönösen átélt vonzalom olyan meghatározó összetevője a szerelemnek, ami nem választható érzés. Azt, hogy ezt milyen módon fejezzük ki, kifejezzük-e egyáltalában az már egy tanult, választott, szabályozható viselkedésforma. Egyébként az érzelmeink szabályozását, ami az EQ (érzelmi intelligencia) egyik fontos komponense folyamatosan tanuljuk. Ez a folyamat már pici baba korban elkezdődik, a szülői mintán: az anyai és apai gondoskodáson keresztül tanuljuk, tapasztaljuk meg.”
A gyermek emberi és szerelmi kapcsolatait kiemelkedően meghatározza az, hogy a szülei hogyan viszonyulnak egymáshoz a párkapcsolatukban, hogyan élik meg érzéseiket és hogyan fejezik ki, hogyan közvetítik ezeket az érzéseket a gyermek felé. Ezt az érzelmi világot magával viszi majd a gyermek a későbbi életébe, kapcsolataiba is.
Apa, te leszel a férjem!
Amikor a kislányaim úgy 4-5 évesek voltak, fellángolt az apaimádat. Mindketten ebben a korban akarták, hogy apa őket vegye majd feleségül, én pedig csak úgy legyek ott, de az sem baj, ha nem.
„3-6 éves kor környékén elérkezik a gyermekek pszichoszexuális fejlődésének az az időszaka, amikor jellemzően a kisfiúk a saját anyukájuktól szeretnének kizárólagos figyelmet, „őt szeretnék feleségül venni” a kislányok pedig azt szeretnék, ha „az apukájuk venné őket feleségül” és a másik szülő háttérbe vonulna. Ezt a tudattalan vágyat, amit ilyenkor a gyerekek éreznek, nevezzük Ödipusz-komplexusnak a fiúknál, és Elektra-komplexusnak a kislányoknál.
Ilyenkor jó, ha a szülők értik, hogy a gyermekük csak ideig-óráig fog így viselkedni, és ez a normális fejlődésük nagyon fontos állomása. Ezt jó végiggondolni, ha a szülők esetleg féltékenyek lennének az azonos nemű gyermekükre. Fontos, hogy a gyerek elfogadja, megértse a családban lévő szerepeket és azt, hogy anya apa társa, ő pedig a gyermeki szinten, gyermek szerepben lépett be a család életébe. Erről a saját szintjén érdemes vele sokat beszélgetni miközben a kellő figyelmet megkaphatja a gyermek az ellenkező nemű szülőtől.”
Az óvodáskor tobzódik a szerelem érzésében. Középső- és nagycsoport tájékán már igen markánsan megjelennek a kortárs vonzalmak is a gyerekek életében.
Átélik az első csalódást, a viszonzatlan szerelem érzését, hiszen sokszor a szerelmük tárgya másba szerelmes. Ezt már egy kisgyermek szíve is érzékeli.
„A gyermekkori szerelemnek is az alapja a családban megtapasztalt kötődés, szeretetkapcsolatok, a szülői példa. Ha a gyermek biztonságosan kötődik a családban, akkor nagy valószínűséggel képes lesz egészséges kötődési mintázattal kapcsolódni a későbbi párkapcsolatokban. Ehhez elengedhetetlen egyfajta válaszkész és odaadó nevelési stílus a szülők részéről és egy meleg érzelmi hangulat a családban” – mondja Mirk Zsófia
Gyermekkori érzelmeink meghatározók lehetnek
Mindannyian emlékszünk az óvodáskori és a kisiskolás szerelmünkre. Ezek az érzések mélyen lapulnak bennünk, a személyiségünk részévé válnak. A pszichológus szerint azonban ezek „sokszor nem tudatosak. Az emlékezet működése miatt van ez így, azért, hogy agyunk képes legyen az újonnan beáramló információt tárolni. Azonban ha ezek valami miatt meghatározóak voltak, – azaz érzelmi jelentőséggel bírtak, hatni fognak a későbbi személyiségfejlődésünkre.
Például, ha az ovis szerelem élménye számunkra pozitív és a kapcsolódás örömét jelentette számunkra, akkor ezzel a lenyomattal indulunk tovább a kapcsolódás útján. Ez a jó élmény hat majd az önbizalmunkra, éntudatunkra, amely segíti majd a további kapcsolatteremtésünket. Tehát ezek a korai élmények, tapasztalatok, még ha nem is tudatosak, de formálják azt, ahogyan önmagunkról gondolkodunk, és ahogyan a világban elhelyezzük magunkat. Ilyen módon vannak hatással a későbbi kapcsolatainkra is.”