Volt egyszer egy szerelem. Nem az a filmbéli, tűzijátékos fajta, de őszinte, mély, és eleinte nagyon is boldogító volt. Megvolt benne a nevetés, az összebújás, az izgatott várakozás, amikor a másik hazaért. Aztán szép lassan valami eltűnt.
VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?
Először csak a spontán csókok maradoztak el, aztán a közös programok váltak ritkábbá, végül már csak a „mit eszünk vacsorára?” típusú beszélgetések maradtak. Szerettük egymást, mégis elhidegültünk. És én sokáig azt hittem, ez természetes. A szenvedély elmúlik, jön helyette a nyugalom, a megszokás – nem kell mindig lángolnia az érzelmeknek, nem igaz?
Most, hogy már túl vagyok ezen a kapcsolaton, pontosan tudom: nem az volt a baj, hogy a tűz átalakult, hanem az, hogy hagytuk teljesen kialudni. Amikor újra szerelmes lettem, eldöntöttem: nem fogom hagyni, hogy ez újra megtörténjen.
Az unalom alattomos
Nem kopogtat az ajtón, nem hirdeti előre, hogy megérkezett. Eleinte még szinte romantikus dolognak is tűnik: nem imádnivaló, ahogyan kényelmesen, otthonosan kucorgunk egymás mellett a kanapén, mindketten a laptopunkat nyomkodjuk, és csak élvezzük a másik közelségét?