Amikor az ember hosszú barátságból lép át egy párkapcsolatba, azt gondolná, hogy a közös múlt, az egymás alapos ismerete biztos alapot ad majd. Mi is így hittük. Mégis, a kapcsolatunk elején úgy éreztük, mintha hirtelen idegen nyelven kezdtünk volna kommunikálni: nem ugyanazt mondtuk, nem ugyanazt értettük, és főleg nem ugyanazt igényeltük. Néha az is kérdés volt, hogy egyáltalán ugyanarról beszélünk-e.
Bár a vonzalom és a közöttünk lévő kötődés erős volt, hamar kiderült, hogy a hétköznapi működésünk jóval nagyobb kihívásokat tartogat, mint amire számítottunk.
Mivel mindketten hittünk abban, hogy a sok évnyi barátságunk nem véletlenül épült azzá, ami, elhatároztuk: nem adjuk fel csak azért, mert nehéz. Aktívan kerestük a megoldást, és tudatosan kezdtük járni az önismereti sokszor nem túl szép kilátásokkal kecsegtető útjait. Párterápiába kezdtünk, és több önsegítő könyv is a kezünkbe került – ezek közül az egyik volt az, amelyik mindent átfordított.
Ebben a kötetben találkoztam először részletesen a kötődési traumák fogalmával, és már az első fejezetek után világossá vált: míg én szorongva kötődöm, a párom inkább elkerülő kötődésű. Olvass még a témában
