Amióta beköltöztünk abba a lakásba, ahol a lányommal élünk, megtanultam, hogy az otthon sosincs kész, egy ingatlan fenntartása folyamatos projekt. Törött vízvezeték, recsegő parketta, penészes sarok, újrafestendő hálószoba: az elmúlt években megszámlálhatatlan szerelő és szakember fordult meg nálunk. És van egy kérdés, ami szinte kivétel nélkül elhangzott, teljesen természetes hangsúllyal, mintha csak azt kérdeznék, milyen a környéken a parkolás:
„Számla nélkül jó lesz?”
Régebben ilyenkor zavarba jöttem. Éreztem a kimondatlan ajánlatot: mindketten jobban járunk. Olcsóbb lesz nekem, több marad nála. Hülyeség lenne nemet mondani! Csak épp semmi nem lesz leírva. Olvass még a témában
Nőrablás, 20 év korkülönbség, 14 gyerek. „Akkor még más idők jártak” – A te nagymamád is áldozat volt?
„Fáj a torkom, de elmegyek a munkába!” – Mikor érdemes otthon maradni?
Ezek a munkakörök extrém terhet rónak a legjobb házasságokra is
Innen tudod, hogy beteljesítetted az életcélodat. Jelek, hogy jó úton vagy
Az évek során megtanultam, hogy erre a kérdésre az egyetlen válaszom az lehet: nem. Nem lesz jó számla nélkül. Még akkor sem, ha ezzel első ránézésre mindketten rosszabbul járunk anyagilag.
A számla ugyanis nem puszta papír. Nem adminisztratív nyűg. A számla a munkával való megbízás, a munka elfogadása és a munka elvégzésének bizonyítéka. Keretet ad annak, ami egyébként csak szóbeli megállapodás lenne két fél között, eltérő érdekekkel és eltérő mozgástérrel.
Számla nélkül teljesen védtelenek vagyunk
Ha gond van a munkával, nincs mire hivatkozni. Ha a szaki nem jelenik meg a megbeszélt időpontban, ha eltűnik az előleggel, ha a végén a korábban egyeztetett összeg többszörösét kéri, nagyon nehéz bármit számon kérni. Nincs bizonyíték, nincs hivatalos kapcsolat, nincs jogi alap.
És mégis, társadalomként mintha hallgatólagosan megegyeztünk volna abban, hogy ezt az egészet elfelejtjük. Hogy a szerződés túl hivatalos, a számla túl macerás, a szabályok túl rugalmatlanok. Inkább okosban megoldjuk.
Ennek az „okosban” kultúrának az ára viszont az, hogy létrehoztunk egy közeget, ahol a megbízó és a kivitelező között nincs valódi biztonság. Ahol természetessé váltak a rémtörténetek: a soha meg nem jelenő szakember, aki hetekig hiteget; az, aki felveszi az anyag árát, majd eltűnik; a kontár munka, amit senki nem javít ki; vagy az a helyzet, amikor a végén hirtelen „kiderül”, hogy ez bizony nem annyiba kerül, mint amiről szó volt.
Persze, lehet mondani, hogy ezek szélsőségek. Hogy a legtöbb ember tisztességes. Ezt el is hiszem. De a rendszer attól még hibás, hogy sok benne a jó szereplő. Ha nincs keret, ha nincs dokumentáció, akkor minden vita személyes konfliktussá válik. Nincs mire hivatkozni, csak az emlékezetre és a jóindulatra.
Nem fér bele a bizonytalanság
Egyedülálló anyaként különösen érzékeny vagyok erre. Nem fér bele az életembe, hogy heteken át bizonytalanságban legyek egy félbehagyott munka miatt. Nem fér bele, hogy utólag derüljön ki: máshogy értelmeztük a megállapodást. Nekem biztonság kell. Nemcsak fizikai, hanem jogi értelemben is.
Igen, a számlás megoldás drágább. Igen, ilyenkor látványosan több pénz megy ki a zsebemből. De cserébe kapok valamit, ami sokkal többet ér: nyugalmat. Tudom, hogy van mire hivatkozni. Tudom, hogy ha probléma merül fel, nem egy szívességet kérek, hanem egy szerződés teljesítését.
Azt is gondolom, hogy ez nemcsak egyéni döntés, hanem mentalitás kérdése. Amíg természetesnek vesszük a „számla nélkül” opciót, addig fenntartjuk azt a szürkezónát, ahol mindenki egy kicsit kockáztat. És ahol végső soron a megbízó van gyengébb pozícióban.
Ennek a hozzáállásnak változnia kellene. A munkának vissza kellene kerülnie szabályozott keretek közé. Nem azért, mert bárkit büntetni akarunk, hanem mert a tiszta viszonyok mindkét felet védik. A szerelő is tudja, mire vállalkozik, és a megrendelő is tudja, mit várhat el. Ez szerintem így lenne korrekt.
