Amikor azt mondtam, engedje el…
Lehet, hogy most sokan ingatják a fejüket, hogy mégis hogy mondhatok ilyet, hogy ez az egész nem fontos. Pedig akkor, amikor ezt kimondtam: „Engedd el!”, minden egy csapásra megváltozott.
Több mosoly költözött a beszélgetésekbe, kevesebb szorongás van a tiniszoba falai között.
A jegyek nem változtak, csak a hozzáállása lett valahogy egészségesebb. Talán most tanul meg valami nagyon fontosat, azt, hogy gondolkodhat szabadon.
Tudom, hogy fontos a továbbtanulás. Az volt az én életemben is. A szüleim azonban mindig hagytak szabadon gondolkodni. Felvázolták a leendő döntéseim lehetséges következményeit, ugyanakkor sosem akartak komolyan nyomást gyakorolni rám. Ez a szabadság. Olvass még a témában
Kamaszkorban ennél fontosabb talán nincs is: a számukra legfontosabbak nem azt szeretik bennük, amik majd egyszer lehetnek, hanem azt, akik most. Lehetnek bármilyenek, csak legyenek önmaguk, merjenek azok lenni, és ezen ne stresszeljenek.
