Az arc
Hiába olvastam számtalan könyvet a „gyengéd gyereknevelésről”, sosem felejtem el a fiam rémült arcát, amikor először ripakodtam rá „önkívületben.” Valamit feleselt és iszonyúan felhúzott, de a tágra nyílt szemei láttán rögtön elhallgattam, mert eszembe jutott, hogy én mennyire féltem apámtól, amikor így nekem esett. Nehéz legyőzni ezeket a rossz mintákat, ha az ember ebben nőtt fel és nem ismer mást, de próbálkozom, mert megfogadtam, hogy ez a borzalom velem véget ér és az én gyerekem már nem ezt fogja tovább vinni.
