Előszeretettel jár színházba, moziba, fesztiválra, kiállításra, megnyitóra, hangversenyre, és könnyűzenei koncertre… a lényeg, hogy kiragadja önmagát a hétköznapokból. Persze, ez nem minden esetben sikerül tökéletesen – tekintve emberi szükségleteink sürgető voltát –, így minduntalan kénytelen szembesülni a való világ árny(ékszék) oldalaival, mint ahogy én legutóbb a múzeumlátogatásunk során.
Az impozáns épületben minden ragyog a tisztaságtól: szinte enni lehetne a padlóról, csillog-villog az üvegfelület, egyetlen porszem sem táncol a levegőben. Természetesnek vélem, hogy a mellékhelyiség sem von kifogásolnivalót maga után. Odaérve viszont kezd gyanússá válni valami. A bejárati ajtón méretes felirat fogad: „ A kulcsot kérje a teremőrtől!” Szuper.
Fültől fülig vörösödve, de elkérem. Kinyitom az ajtót, belépek. Orrfacsaró illat fogad. Nem. Nem az. Valami olcsó légfrissítő terjeng töményen, olyan, ami percek alatt beleivódik még a bőrödbe is, és ha nem vigyázol, behatol a tüdőd léghólyagocskáiba, órákra szagos leheletet biztosítva. A falról újabb felirat visít piros betűivel a képembe: Olvass még a témában
HASZNÁLAT UTÁN A WC LEHÚZÁSA KÖTELEZŐ
