Stílus / Haj

Rövidre vágattam hosszú hajamat: nem számítottam rá, hogy EZ történik majd

Egyszer, valamikor 14 évesen aztán eldöntöttem, hogy én is vállig érő hajat akarok, mint a többi lány. Elmentünk a fodrászhoz, és a derékig érő tincseim nagyrészét ott hagytuk. Utána hetekig hallgattam az összes szomszédtól, tanártól, de még a boltostól is, hogy „hogy tudtad levágatni azt a szép hosszú hajadat? Nagyon fogod még sajnálni!”

Dicséretet csak anyukámtól és a nagymamámtól kaptam, és ez elvette a kedvem az – amúgy nem is annyira – rövid hajtól. Visszanövesztettem, és hosszú évekig éltem még a hosszú hajammal. Aztán kezembe akadt néhány fotó 2010-ből, 2015-ből, és 2019-ből, amiken egytől egyig ugyanúgy néztem ki. Ugyanaz a hosszú, szőke haj, ugyanúgy kibontva, mert ekkora hajtömeggel kinek van kedve szórakozni. Rájöttem, hogy hacsak nem akarok egész életemben ugyanúgy kinézni, valamin változtatnom kell. Amúgy is elegem lett az egyórás hajmosásokból, és amikor ezzel egy időben a kapcsolatom befejeződött (tudom, tipikus, de a megtört szív egyik gyógyítója a fodrász), megszületett a döntés. Elmentem hát, és rövidre vágattam a hajamat. Nem vállig élőre, nem „csak 10 centit a végéből”, hanem igazi pixie frizurára.

Tudtam, hogy kell egy kis változás az életembe, és ez a frizura valamit elindít majd, de álmaimban sem gondoltam volna, hogy az alábbiakat tapasztalom majd meg!

Először úgy éreztem, hogy mindenki engem bámul a buszon, de aztán rá kellett jönnöm, hogy rajtam kívül senkit sem érdekel a stílusváltásom, hiszen nem is ismernek. Otthon egész nap magamat néztem a tükörben, kipróbáltam, milyen, ha kendőt teszek a fejemre, vagy hogy áll a vörös rúzs, és kezdtem megkedvelni az új énemet. Aztán megijedtem, hogy hiba volt. Aztán újra tetszett. Az érzések elég gyorsan váltakoztak, de pár óra után egyre jobban éreztem magam. A tükörképem vagánynak, magabiztosnak tűnt, és úgy fest, amit elhiszel magadról, az előbb-utóbb tényleg valóra is válik.

A munkahelyemen elkezdtem egyre jobban hinni magamban, és az emberek viselkedése is megváltozott felém. Először persze a kollégák ledöbbentek, rám se ismertek, de aztán ahogy kezdtem jól érezni magam a bőrömben, ők is elkezdték dicsérni az új külsőmet. Egyre kevésbé érdekelt mások véleménye, mert az első öt „nagyon fiús ez a haj, nem?” után már lepergett rólam a burkolt beszólás. Rájöttem, hogy nem számít, mit mondanak azok az emberek, akik egyébként nem is állnak közel a szívemhez. Nem sokkal később egyébként szembejött velem egy álláslehetőség, és váltottam, ott pedig teljesen tiszta lappal kezdhettem. Én és a rövid hajam.

A cikk a következő oldalon folytatódik. Kattints ide a lapozáshoz >>

Oldalak: 1 2

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást