9. Kifejezés
Nálunk otthon nem volt divat kifejezni az érzelmeket. Apám komor, sztoikus ember volt, nem tűrte az érzelemkitöréseket, anyám pedig lelkesen asszisztált ehhez. Ha gyerekként valamiért sírtunk – mert pl. beütöttük magunkat – azonnal keményen ránk szóltak, hogy hagyjuk abba a hisztit. Ha valami bántott minket, sosem kérdezték, mi az. Ha elmondtuk, elhessegettek, hogy ne zavarjuk őket az ügyes-bajos dolgainkkal. Még örülni sem volt szabad látványosan: ha kaptunk egy ajándékot (sosem tőlük, a nagyszülőktől) és boldogan felsikkantottunk, akkor is egyből csendre intettek minket. Én hagyom a gyerekeimnek, hogy kifejezzék magukat, összetörne a szívem, ha előttem kellene moderálniuk az érzelmeiket.
