A második világháború után sem halt ki a stílus, egészen az „újhullám” kezdetéig, a nyolcvanas évekig. A nagyasszonyok kora volt ez, de a szegényebb rétegre is „ráragadt” az igény, így kevés pénzből, szűkösen, de stílusosan öltözködtek. Ez tetten érhető a régi fotókon, filmekben, de akár a padláson is, ha nagyanyáink régi ruhadarabjai között kutakodunk.
A mai kor átka: túlzott ápoltság
A túlzott ápoltság, a magas fokú esztétika utáni vágy csak egy pontig mutatós. Van az a pont, ami után ez már inkább groteszk hatást kelt. Ilyen a kigyúrt test, az a fajta szemöldök, mely inkább hasonlít arra, mint mikor egy két éves gyerek 4B-s ceruzával rajzol magának szemöldököt.
A push-up is – ami a világ legnagyobb hazugsága – csak egy bizonyos pontig ízléses, utána már egyértelműen közönséges. Hajunkat a szivárvány minden színére festjük, egy hónapot is várunk sorunkra, és akár három óra hosszat is tart egy fodrászolás, mégis „tucat hajszerkezettel” rendelkeznek a nők, és a frizura legkésőbb a második hajmosás után a múlté. A szolárium az „egészséges küllem” hazugsága, és a műköröm indokolatlan, hétköznapi viseletének káros hatásai sem számítanak. Olvass még a témában
A stílusról
A stílustalanság első jele az, hogy mindent megveszünk, amire azt mondják divatos, olyan dolgokat, melyek szabásban, színben teljesen különbözőek. El kell tudnunk dönteni, hogy mit akarunk közölni a külvilággal öltözködésünk által.
