„Ilyenkor mondják az embernek, hogy megpróbálják meghosszabbítani az életét.”
– A rák a saját diagnózisod előtt is a mindennapjaid részét képezte, hiszen ápoltál beteget, most is betegekkel foglalkozol. Mikor fogalmazódott meg benned, hogy segíteni szeretnél, és hogyan találtál erre lehetőséget?
– Az egész úgy négy és fél éve kezdődött, amikor egy családtagomnál vastagbélrákot találtak. Az egy olyan betegség, amiről senki nem szeret beszélni, ami valahol érthető is. De így nem találtam megfelelő segítséget, ami nekem hasznos lett volna, hogy én mit tehetek, hogyan segíthetek.
Életben kellett tartanom, tehát nem volt sok választásom, elkezdtem bújni az onkológiai könyveket, böngésztem a netet éjjel-nappal, és napi kapcsolatban voltunk az orvosainkkal. Így sikerült egy saját rendszert kialakítanunk a mindennapokra, amiben minden problémára megvoltak a lehetséges megoldások. Később született meg az alapítványunk, ahol segíteni szeretnénk ezekkel a tapasztalatainkkal. Olvass még a témában
Az én rákomat tavaly októberben diagnosztizálták, négyes stádiumú mellrák. Ez azt jelenti, hogy az alapdaganat mellett, ami amúgy nem volt nagy, volt több kisebb áttét a tüdőmben, és egy nagyobb a májamban. Ilyenkor mondják az embernek, hogy megpróbálják meghosszabbítani az életét. Én hihetetlen szerencsés vagyok, mert az orvosom nem mondott le rólam: mindent megtett – még akkor is, ha nem értett vele mindenki egyet –, hogy elérjük a célt.
Most itt ülök, és nincs bennem rák. Azt hiszem, az is sokat segített, hogy az általam korábban kidolgozott rendszert alakítottam az én rákomhoz, így már jól kipróbált megoldásaim voltak a különböző problémákra, mint például a kezelések mellékhatásaira.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
