A főnök
Börtönben dolgoztam, elítélteket vizsgáltam, hogy visszaengedhetőek-e a társadalomba. Egy magas rangú gengsztert kellett értékelnem, aki született pszichopata volt. Nevetve mesélte, hogyan kínzott halálra egy fiatal srácot, amiért az nem tudta kifizetni a tartozását. Amikor kérdeztem, hogy megbánta- e tettét, vállat vonva azt mondta, hogy „szemet szemért.” A beszélgetés végén rámkacsintott és azt mondta, reméli kedvező véleményt írok róla és nem kell rámküldenie az embereit.
A bizottságnak azt javasoltam, hogy ezt az embert soha ne engedjük vissza a társadalomba, de féltem, mert megvolt a hatalma, hogy a börtönből is tönkretegye az életem. Később egy csoportfoglalkozás alkalmával megint találkoztam vele, ami után félrehívott és azt mondta, nem haragszik rám, mert csak a munkámat végeztem.
A bizottságnak azt javasoltam, hogy ezt az embert soha ne engedjük vissza a társadalomba, de féltem, mert megvolt a hatalma, hogy a börtönből is tönkretegye az életem. Később egy csoportfoglalkozás alkalmával megint találkoztam vele, ami után félrehívott és azt mondta, nem haragszik rám, mert csak a munkámat végeztem.
Forró
Gyerekekkel foglalkozom és egy tündéri kislány mesélte nekem lelkesen, hogy hangokat hall, szellemek beszélnek hozzá. És mit mondanak? – kérdeztem, mire ő: „Hogy forraljak vizet és tegyem bele a kezem.”
Olvass még a témában
Távozás
Egy kétméteres, 150 kilós izomkolosszus volt az egyik betegünk az intézetben, aki jámbor volt, amikor beszedte a gyógyszereit, de ha nem, akkor mindig egy rakás rendőrt kellett hívni, hogy lefogják. Egy ideje jól viselkedett, ezért kiengedtük a társalgóba, ahol egyszer csak meztelenre vetkőzött, odaállt – azaz tornyosult – elém és közölte, hogy ő most távozik. Meghűlt az ereimben a vér, megszólalni sem tudtam. Végül nem álltam az útjába a 165 centimmel. A rendőrök egy óra múlva hozták vissza a közeli szántóföldről.
A cikk folytatódik, lapozz!
