Még mielőtt bárkiben felmerülne a kétely, gyorsan leszögezném, hogy ez nem egy Pedro Pascal-ellenes cikk. Épp ellenkezőleg: én éppen annyira odáig vagyok a csodálatos Pedro Pascalért, mint bárki más. Hihetetlenül fontosnak tartom a nyilvános kiállásait, különösen az LMBTQ közösségek melletti bátor és következetes támogatását. Szívmelengető, ahogy a transz nővérét védelmezi, vagy amilyen érzékenységgel reagál társadalmi ügyekre. Arról meg, hogy mennyire szexi a humora és a magabiztossága, amivel a hagyományos maszkulin szerepeket megkérdőjelező ruhákat viseli, bele se menjünk.
Ez a cikk inkább a jelenségről szól, aminek most éppen ő van a közepében. Mert az, amit a nyilvánosság Pascal köré épített – és amit ő maga valószínűleg nem is szándékosan alakít –, fenntarthatatlan.
A hírességekkel kapcsolatos idealizálás nem új dolog
De az internet korában, amikor minden tartalom virális potenciállal bír, ezek az idealizált képek gyorsabban és szélsőségesebben épülnek fel, mint valaha. Egy jól sikerült interjú, egy szellemes TikTok-videó, egy együtt érző komment a Twitteren – és már kész is az új „internet apu”, akiről elhisszük, hogy soha nem hibázik, mindig jót tesz, és szinte már-már erkölcsi példaképpé válik. Ez a kétdimenziós kép pedig – bármennyire is kellemes ránézni – egy ponton összeomlik. Olvass még a témában
„Paráználkodj!” Elrontott biblia és még öt végzetes elírás, aminek beláthatatlan következményei lettek
Melyik mintát választod a képről? Ezt árulja el a személyiségedről
Johnny Depp csak elkísérte barátját a meghallgatásra – 10 hihetetlen sztár felfedezés történet
„Ő a feleségem, nem az anyám.” – A legkínosabb osztálytalálkozós sztorik
Nem attól tartok, hogy Pedro Pascalról egy ponton egyszer csak kiderül, hogy egy lelkiismeret nélküli ragadozó – nem ő lenne az első a sztárvilágban, akiről kitudódik ilyesmi, de a közkeletű vélekedéssel ellentétben az ilyesminek nagyon is vannak előjelei, Pedro Pascal esetében pedig egyelőre szó sincs ilyesmiről.
A baj inkább abból származhat, hogy a közönség hajlamos elfelejteni: amit látunk, az egy karakter. Nem csak a képernyőn, hanem a vörös szőnyegen, a talkshow-kban, az Instagramon – ezek is szerepek, még ha sokkal közelebbinek is érezzük őket a „valódi emberhez”.
De amit a nyilvánosság előtt látunk, az mindig szerkesztett, kontextusba helyezett, olykor manipulált tartalom, amin egy egész stáb dolgozik.
Ez nem álszentség, így működik a sztárszakma. Ehhez jön hozzá, hogy a hírességekről annyi mindent látunk, hogy úgy érezzük, ismerjük őket, pedig nyilvánvalóan csak a személyiségük egy nagyon kis szeletével találkozunk, amiből aztán kitalálunk magunknak egy embert, aki valójában nem létezik. És amikor ez kiderül, még mi leszünk megsértődve.
Magasról lehet a legnagyobbat esni
És minél magasabbra emeljük valakinek az imázsát, annál fájdalmasabb lesz, amikor kiderül róla valami „borzasztó”. Borzasztó alatt pedig itt bármi apróságot értek, ami nem illik bele a róla alkotott képünkbe. Lehet, hogy egy elhibázott mondat egy régi interjúból, egy ügyetlen vicc egy forgatáson, vagy csak egy sima, emberi gyarlóság. Olyasmi, amit a legjobb barátunknak megbocsátanánk, de egy hírességnek nem, mert őt nem barátnak, hanem példaképnek tekintettük.
Pedro Pascal népszerűsége most egy olyan fázisban van, ahol már nem is arról szól, hogy mit tett vagy mit mondott – hanem arról, amit az emberek belelátnak, a jelenségbe, amit köré költöttek. De meddig maradhat ez így bármelyik sztár esetében?
Mikor veti ki magából az internet keble addigi zsánerét, ha kiderül róla, hogy egy álmos kedd reggelen mogorva volt egy baristával, vagy egyszer tilosban parkolt, és kezdünk helyette új üdvöskét keresni, akire megint ráképzelhetjük a hibátlanság szerepét?
Talán jobb lenne, ha már most elkezdenénk másként nézni azokra az emberekre, akik munkájukkal és a közösségért tett erőfeszítéseikkel egyébként tényleg elismerést érdemelnek. Nem példaképekként, nem erkölcsi iránytűként, hanem hús-vér emberekként, akik próbálkoznak, de hibázhatnak, és nem lesznek attól kevesebbek. Ha ezt megtanulnánk, akkor talán nem lenne szükség arra, hogy mindig „valami borzasztó” derüljön ki valakiről, csak hogy rájöjjünk: ő is ember. Mint mi.
