Nem változott sokat az életünk az elmúlt hetekben, nagyon sok minden ugyanabban a mederben folyik tovább, mint eddig. Mindig is azok közé a szülők közé tartoztam, akik szeretnek sokat lenni a gyerekükkel (és munkakörülményeik miatt meg is tehetik, hogy élvezzék a társaságát), ezért aztán az óvodából is mindig elhoztam ebéd után a kislányomat. A 0-24 ugyanakkor nekünk is újdonságot jelentett, különösen így, a nagyszülők segítsége nélkül. Korábban is szinte mindent nekem kellett megoldanom, ugyanis a kislányom apukája külföldön dolgozik, tehát nekünk inkább az volt a szokatlan, hogy végre egy családként üzemelhetünk, ám kívülről ezúttal nem kapunk segítséget. Sokkal rosszabbra készültem, mint amit végül kaptam: egymásról és a gyereknevelésről is hasznos dolgokat tanultunk meg.
Nincs jobb feltöltődési lehetőség a természetnél
Mivel a Bakony kellős közepén lakunk, és ötpercnyi séta után máris az erdőben találjuk magunkat, eddig is sok időt töltöttünk a természetben. Most azonban különösen gyakran látogattuk az erdőt, ha az időjárás engedte, minden délután valamilyen eldugott túraútvonalat jártunk be. Igyekeztük változatossá tenni a kislányunk számára is a programokat: hozhatta a kis kosarát, amibe érdekes dolgokat gyűjthetett, szedtünk medvehagymát, pitypangot, amikből itthon finomságokat főztünk.
Ahogy melegedett az idő, úgy bújtak elő a földből az újabb növények, amik iránt ő is elkezdett érdeklődni, így külön program volt, hogy közösen kerestük ki a számunkra is ismeretlen virágokat.
Ugyanez volt a helyzet az állatokkal, a rovarokkal, így a borongósabb napokon már egy kicsit speciálisabb könyvek, témák kerülhetnek elő itthon, a négy fal között. A legjobb feltöltődést mégis a piknik jelentette: minden séta alkalmával a természetben uzsonnáztunk, és ez lett minden egyes karantén-nap fénypontja. Mindannyian érezhettük a saját bőrünkön, milyen bezárva lenni az otthonunkba, de még a mi szerencsés helyzetünkben is kézzel fogható volt, milyen felemelő ereje van a természetben töltött időnek.
A napi rutin életbevágó
Mindig is rugalmasan álltam hozzá a napi rutin kérdéséhez, de voltak határok, amikhez a kezdetek kezdetétől ragaszkodtam. Ilyen volt az esti rutin: vacsora, fürdés, meseolvasás, majd alvás – mindig ugyanabban a ritmusban és időpontban. Talán ennek is köszönhető, hogy az esti altatás sosem jelentett problémát (bezzeg a délutáni!), és a mai napig 7-8 között ágyba kerül a kislányunk. Ennek kapcsán tehát már megfigyeltem, mennyire fontos a napi rutin a gyermekek számára, most azonban rájöttem, hogy nem csak nekik, nekünk is alapvető, hogy legyen mihez alkalmazkodunk. Az első két hétben csak úgy lógtunk a levegőben és próbáltuk kitalálni, hogyan éljük az életünket ebben az új formában – amiről fogalmunk se volt, meddig fog tartani.
Ahogy átbeszéltük a terveinket és a napjainkat, kialakítottunk egy új rutint, és egyik napról a másikra harmónia telepedett a családra.
Mindenki tudta, mi fog következni, mi a feladata, és úgy általában mire készülhet a nap folyamán. Rövid időn belül már a kislányunk is előre mondta, mit vár a legjobban és mire vágyik – így nekünk is sokkal könnyebb lett a dolgunk, mintha két dühkitörés között próbáltuk volna kitalálni, milyen bökkenő, vagy hiány váltotta ki a hisztit.
NatashaFedorova/depositphotos.com
A tablet nem az ördögtől való
Próbálom a gyermekemet a lehető legtermészetesebben nevelni, és bár sosem volt eltiltva az elektronikus készülékektől, sem a telefonunkon, sem a tabletünkön nem játszhatott korábban. A megszokott alkalmakkor (nálunk ez az ébredések utáni időszakot jelenti) egy kis mesét nézhetett, de mindig előnyben részesítettük az olvasást, illetve a szabadtéri játékokat. Egyébként nem voltam sose ellene annak, hogy majd a többi modern készülékkel is megismerkedjen, de úgy voltam vele, hogy még bőven ráér. Aztán egyik nap az óvónénink a közös csoportba feltett egy olyan játékot, amit online kellett játszani. Kipróbáltuk: egyszerű volt és nagyszerű, tetszett a kislányomnak, teljesen elvarázsolta. Ezután egy kicsit jobban beleástam magamat a témába, és rájöttem, hogy 4 évesen már nem ördögtől való dolog a tablet.
Hangos meséket, fejlesztő játékokat töltöttem le, és elengedtem az alaptalannak tűnő bűntudatot, ami korábban kínzott ezzel a kérdéssel kapcsolatosan.
Természetesen nem estünk át a ló túloldalára, egyszerre csak keveset játszhat vele, és továbbra is van, hogy napokig elő sem kerül, de az általam „megszűrt” játékok a karantén után sem lesznek tiltólistásak.
Türelemből sosem elég
Régen azt gondoltam magamról, hogy türelmes vagyok, aztán lett egy gyerekem és rá kellett jönnöm, fogalmam sem volt róla, mi az a türelem. Igazi mélyvízbe kerültem az elején, de szép lassan felnőttem a feladathoz és sokkal türelmesebb lettem, mint azt valaha elképzeltem magamról. Ezután jött a karantén, és rá kellett jönnöm, hogy türelemből sosem lehet elég, mindig van hova fejlődni. A türelem valószínűleg egy olyan terület, amit egy életen át lehet fejleszteni, és bizony most kénytelen voltam észrevenni, hogy van hova fejlődni.
Az elmúlt hetekben nem voltam egész nap egyedül a kislányommal, így amikor szükséges volt, tudtam felnőtt segítséget kérni – máskor pedig én vettem át a feladatokat az apukától, amikor úgy ítéltem meg, hogy kezd elszakadni a cérna.
Ezzel ismét bebizonyosodott számomra, hogy a gyereknevelés minimum kétemberes feladat, de jobb, ha még többen vagyunk rá. Sokkal könnyebb őrizni a türelmet úgy, ha nem kell minden egyes nap, minden egyes pillanatban önuralmat gyakorolnunk.
Sokszor egyszerűen el kell engedni a dolgokat
Nem új keletű felismerésem, hogy bizonyos dolgokat el kell engedni, amikor az embernek gyereke lesz, ám ez újra megerősítésre került bennem. Egy ideig próbáltam kézben tartani a dolgokat, ideértve pl. a makulátlan rendet, vagy éppen a minden nap frissen készült ebédet, de aztán gyorsan elengedtem ezeket a görcsös tevékenységeket. Most is sokszor főzök, és gyakran takarítok, de van egy fontossági sorrend, amiben a saját épelméjűségemnek is előkelő hely jutott. Sokszor nem úgy alakulnak a napok, vagy a napszakok, ahogy azt elképzeltük, de ezen kár is fennakadni, főleg akkor, ha 0-24-ben össze vagyunk zárva.
Egyszer olvastam valahol, hogy ha a gyermekednek rossz napja van, azon nem tudsz változtatni, de a saját hozzáállásodon és a napi terveiden igen – így lehet a katasztrofálisnak ígérkező napból egy kevésbé vidám, fárasztó nap, ami még mindig sokkal jobban hangzik.
A karanténnak megvolt az az előnye, hogy a korábbiaknál jóval rugalmasabban oszthattuk be az időnket és sosem kellett rohannunk sehova. Emiatt pedig lehetőség nyílt arra, hogy jóval türelmesebben mérlegeljünk és állítsuk fel azt a bizonyos fontossági sorrendet. Nyilván most is volt, ami halaszthatatlannak tűnt, de mivel többször tudtam a (számomra) kevésbé lényeges dolgokkal foglalkozni, a türelmességet és a figyelmet a kislányomtól is rendszeresen visszakaptam.