Jó reggelt!
Hölgyeim, ébresztő: itt az ideje, hogy végre beszéljünk az úgynevezett „reprodukciós abúzusról.” Nem is egy, hanem két barátnőmet is így húzta be a csőbe a „párja”: gyorsan teherbe ejtette, hogy így kösse röghöz. Ezek a nők egyetemi társaim voltak – mindketten briliáns eszű hallgatók – akikből remek orvos válhatott volna, de bekerültek ezeknek az önző pasiknak a bűvkörébe, akik széttaposták az álmaikat. Az egyik férfi szintén velünk járt és meggyőződésem, hogy azért ejtette teherbe Ágit, mert félt, hogy Ágiból jobb orvos lesz, mint ő. A másik pasi ügyvéd volt, aki – „nagy kegyesen” – hagyta, hogy Laura letegye az orvosi diplomát és utána csinált belőle trófea-feleséget, illetve családanyát, akinek így, három gyerek mellett sosem volt esélye gyakorolni a hivatását.
Tragédia, hogy ennek a két nőnek esélye sem volt arra, hogy kiteljesedjen professzionálisan és az életük azóta is pelenkacseréből, szülői munkaközösségből, főzésből és takarításból áll. Nem szándékozom leszólni azokat a hölgyeket, akik megtalálják önmagukat az anyaság szép feladatában, de Ági és Laura megérdemelte volna, hogy ez előtt évekig (remek) sebészként tevékenykedhessenek.
