Nem tudom, van-e még bármi más az életben, amit az ember olyan nagyon szeretne tökéletesen csinálni, mint az anyaság. (Talán csak az apaság…) Teljesen természetes ösztön, hogy mindent meg akarunk adni a gyerekeinknek és mindentől meg akarjuk védeni őket, és mindig ott akarunk lenni, ha szükségünk van ránk.
Egyre több kutatás igazolja, hogy a válaszkész nevelés a legjobb útja annak, hogy érzelmileg stabil, magabiztos, kiegyensúlyozott felnőtteket neveljünk, ugyanakkor nem mindig egyszerű megtalálni az egyensúlyt.
Én saját magamon is tapasztalom, hogy sok gyerekkori traumámat, kielégítetlen szükségletemet próbálom kompenzálni. Annyira nagyon szeretnék megbizonyosodni róla, hogy a lányomnak sosem kell átélnie a kiszolgáltatottságot, félelmet vagy érzelmi bizonytalanságot, hogy időnként túlságosan is védelmező leszek. Persze ez nemcsak neki nem válik előnyére, de engem is rettenetesen kimerít. És nem csak a saját tapasztalataim alapján gondolom úgy, hogy a túlféltés – még ha nehéz is megállni – nem a megfelelő irány.
Évtizedek óta arra biztatják a szülőket különböző szakértők, hogy tegyenek többet gyermekeikért. Beszéljenek hozzájuk minél többet, játsszanak velük minél többet, válasszanak nekik tanórán kívüli tevékenységeket. Lényegében eszerint mindigy figyelni kell őket, hogy nem sérülnek-e sem fizikailag, sem lelkileg, elvégzik-e az iskolai feladatukat, és így tovább. Nem csoda, hogy sokan úgy gondolnak a gyereknevelésre, mint egy komolyabb házimunkára vagy állandó feladatra – kezdi az érvelését Peter Gray pszichológus, a Freedom to Learn szerzője. Ám ez nem mindig volt így – szögezi le gyorsan. Olvass még a témában
Van előnye annak, ha kevesebbet teszünk a gyermekekért
A nem is olyan távoli múltban a szülők elvárták a gyerekektől, hogy foglalják le magukat. Felnőttektől függetlenül játszottak, egyedül vagy barátokkal utaztak (általában biciklivel vagy gyalogosan), megcsinálták a házi feladatukat (vagy nem). Emellett megtanulták kezelni a következményeket, megtanultak vigyázni saját biztonságukra, és stratégiákat dolgoztak ki a pszichés sérelmek feldolgozására.
Az eredmény az volt, hogy általában önellátóbbak, rugalmasabbak és érzelmileg egészségesebbek lettek
– mondja Gray.
Ellentétben azokkal az üzenetekkel, amelyek arra buzdítják a szülőket, hogy tegyenek többet gyermekeikért, egyre több kutatás mutat rá a kevesebb tevékenység előnyeire. A kutatások nagy része az autonómiát támogató szülői nevelés kategóriájába tartozik. Ez lényegében azt jelenti, hogy bátorítani kell a gyerekeket, hogy nagyobb felelősséget vállaljanak saját életükért, és többet tegyenek magukért.
Az ilyen kutatások, beleértve a longitudinális és keresztmetszeti vizsgálatokat is, azt jelzik, hogy az autonómia támogatásának hatására a gyerekek és a tizenévesek boldogabbak, önállóbbak, önirányítóbbak, valamint szociálisan és érzelmileg jobban alkalmazkodnak. Ha viszont túl sokat teszünk a gyerekekért, az tanult tehetetlenséghez vezet.
Tehát, ha kevesebbet teszel a gyermekedért, paradox módon többet teszel a gyermekedért.
Ezzel ugyanis ő is többet tesz önmagáért. Például egy németországi kutatás, amelyet a COVID-19-lezárások idején végeztek, feltárta, hogy amikor a szülők a nap nagy részében arra biztatták gyermekeiket, hogy gondoskodjanak magukról, a gyerekek és a szülők is elégedettebbek voltak.
