Éppen ezért itt lenne az ideje, hogy elengedjük a „jó anya” idealizált, önfeláldozó, mindig jelen lévő képét, és helyette egy emberi léptékű, valóságos anyaképet kezdjünk el támogatni.
Egy olyat, ami nem eleve kudarcra van ítélve, és ami semmi mást nem ad, csak nyomaszt, hanem egy olyat, ami arról szól, hogy valóban élvezzük az életünket: az életet, aminek az anyaság egy nagyon fontos, talán nem túlzás azt mondani, hogy legfontosabb része, de mégsem az egésze. Mert ha anya boldog, a gyerek is boldog. Az anyaság pedig, ha áldozatvállalás, de nem önmagunk feláldozása, akkor az valóban az az örömteli életfeladat lehet, amit annyira vártunk.
