Szemünk fénye még csak egy pikáns gondolat volt, de mi már tudtuk a nevét és a nemét is sejteni véltük. Aztán megszületett és beleszületett az általunk választott névbe, amely egy életre meghatározza majd mindennapjait. Számunkra az ő neve az első kapcsolat gyermekünkhöz, számára ez csak később válik fontossá és mi felelősek vagyunk azért, hogy megszeresse a nevét. A saját nevünkhöz való viszonyunk önmagunkhoz való viszonyunk egyik alapköve. Mit tehetünk hát, hogy gyermekünk jó barátságban legyen a saját nevével?
Kulturálisan és történetileg is igen változatos névadási gyakorlatokat ismerünk. Tudjuk azonban, hogy a személynevek megválasztásában is ugyanúgy divathullámok söpörnek végig, mint a ruházkodásban vagy a lakáskultúrában.
Ráadásul a nevek divatja társadalmilag fentről lefelé másolódik, így a régi arisztokráciát utánozta a nemesség, majd azt a polgárság és végül a paraszti rétegek. A divatban és a szokásokban szintén tetten érjük ezt a jelenséget.
Úgy tűnik azonban, hogy kultúráktól független, közös jellemzője a névválasztási gyakorlatnak, hogy a neveknek nem elsősorban a hangzása, hanem a jelentése határozta meg, alkalmasnak találták-e a gyermek számára. A jelentéssel ugyanis a név természetfeletti erejét szerették volna érvényesíteni, mintegy érintkezésen alapuló mágia útján: a név viselője azonosul az üzenettel, amit a név közvetít – érthető tehát a mondás, hogy nomen est omen, azaz a név maga az ember.
A kisgyermek számára saját neve 2–3 éves kora körül válik érdekessé, amikor már önmagát tudatosan elkülöníti édesanyja személyétől és szűkebb környezetében önállósodik. Amíg nem kezd el beszélni, csak tőlünk hallja a nevét – valószínű, hogy ez az egyik általa leggyakrabban hallott kifejezés –, mikor viszont már szavakat mond, rendszerint megpróbálkozik a saját nevével is. Három éves korban már arra is megtanítható, hogy a neve mit jelent. Érdemes ilyenkor időt szánni rá, hogy élményszerűen magyarázzuk el, mit takar a számára már ismerős megszólítás.
Valójában titkokat mesélünk el neki, amikor a nevével „összeismertetjük” és biztosak lehetünk benne, hogy hálás pillanatokat élünk át együtt: melyik apróság ne lenne büszke arra, ha Beátaként kiderül számára, hogy a neve azt jelenti, boldog vagy a Benedekek számára, hogy nevük szerint áldottak, a Tamások csodálatosak, a Dorottyák Isten ajándékai, az Ágoták jók, az Andrások férfiasak és sorolhatnánk.
A név jelentésének megértése legalább olyan fontos a gyermek számára, mint az, hogy milyen élményei vannak a nevével kapcsolatban. Igen gyakori, hogy a személyneveket agyonbecézzük, míg végül a becenév válik a gyermek identitásának elsődleges meghatározójává. Különösen károsak az ártalmatlannak tűnő, később mégis bántó becenevek, mint az Ignácból származtatott Náci vagy a Kingából alkotott Kinguci. Legegyszerűbb, ha figyelünk gyermekünk személyiségére és annak megfelelően találunk becenevet, nem feltétlenül kell a keresztnevét használnunk becézésre.
Egy gyermek számára óvodás korban (amikor a mesék már főszerepet játszanak életében) megjelenik az igény saját történetének megismerésére is. Ebből ugyancsak nem szabad kihagyni a gyermek nevének jelentését és a névválasztás indoklását.
Így lesz kerek számára saját élettörténete, hiszen az általa ismert rá vonatkozó legfontosabb szimbolikus jellemző, a neve saját értelmet nyer: ismerhetünk több Dorottyát, de a mi Dorottyánk életmeséje csak rá vonatkozik.
A mese lehet igazi mese, varázslatos tündérmese is, hiszen célja, hogy a gyermek főhősként érezhesse magát a történetben. Egy Eszter számára például szólhat így is:
„Amikor leszáll az éj, az ég megtelik apró fényes csillagokkal. Ha közelebb tudnánk menni hozzájuk, gyönyörű angyalkákat látnánk, akik kíváncsian kukucskálnak le a Földre. A legtöbbjük olyan kíváncsi, hogy szívesen idejönne lakni, ezért odaföntről addig nézelődnek, amíg meg nem látnak egy olyan anyukát, akinek a szívébe beköltözhetnek. Amikor még te is angyalka voltál és lenéztél a Földre, engem választotál ki és így lettem a te anyukád. Az Eszter azt jelenti csillag, és te azért kaptad ezt a nevet, mert te vagy a mi csillagunk, az angyalka, aki minket választott.”
A mesének nem kell bonyolultnak lennie, sem hosszúnak. A lényeg, hogy újra és újra elmesélhessük neki. Nyilvánvaló, hogy a legfontosabb mégis, hogy pozitív történet legyen, amivel megerősítjük benne a nevéhez való ragaszkodást.