Egy unalmas kis kertvárosban nőttem fel Amerikában, életem vágya volt, hogy Párizsban éljek. Amikor ez végre sikerült, az első benyomásom az volt, hogy ledöbbentem azon, mennyi a szemét, az utcák tele vannak cigarettacsikkekkel. A fotókon sosem látszik, de Párizs közel sem olyan csodás, mint amilyennek hisszük. Egy este a barátaimmal egy puccos étteremben vacsoráztunk, az asztalunk az utcán volt, az étel isteni volt. Meleg volt az idő, a kivilágított – akkor még nem leégett – Notre Dame fényeiben gyönyörködtünk, amikor a szemem sarkából mozgásra lettem figyelmes a parkoló autók alatt. Mikor jobban megnéztem, nem hittem a szememnek: patkányok voltak! A barátnőimmel sikítozva húztuk fel a lábunkat, ma meg már – egy év ittlét után – a szemem sem rebben ezen.